A halasi norma


1956. november 1-jén Nagy Szeder István javaslatának megfelelően referendum jellegű szavazást tartottak Kiskunhalason. Nem személyekre, hanem a négy koalíciós pártra: a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Pártra, a Magyar Dolgozók Pártjára, a Szociáldemokrata Pártra és a Nemzeti Parasztpártra szavaztak. Mintegy 16 000 választásra jogosult szavazott. Több mint 12 000 választó az FKgP-re adta voksát. A Szociáldemokrata Párt körülbelül 15, a Nemzeti Parasztpárt 6, a Magyar Dolgozók Pártja 4 százalékot kapott.
 

Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Folyóirat-megjelenések
Galéria | | Önéletrajz
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  A halasi norma
 

Munkára, lányok, asszonyok!

Pár évvel ezelőtt eljött egy ismerősnek a fia, nyolcadikos elemista, hogy mondjam meg, hol alakult meg 1919-ben a kommunista párt Halason.

Ránézek, mondom, ez kinek kell?

Hát, a tanító nénink adta ki ezt a feladatot.

Tudod mit, kérdezd meg a tanító nénit, ő tudja-e, hol alakult meg!

Mert nem alakult meg soha Halason.

Azt ők csak mondják.

Nem voltak itt szocialisták.

Az se igaz, ami tábla most ki van téve, hogy azon a helyen állt az épület, amelyikben volt a kommunista párt. Nem igaz. De a dátuma se igaz! Mert az egyik könyvtárosuk megírja, hogy elsején alakult meg, a tábla azt mondja, hogy október 30-án, és van egy harmadik állítás, amelyik még korábbra teszi. Nem igaz. Azon a helyen a szociáldemokraták voltak. Banképület volt, és oda telepedtek be.

A kommunista párt, amikor már volt, az úri kaszinót foglalta el. Világos!

Már ők az urak.

Az az épület most művelődési ház. Ha megalakultak egyáltalán, akkor ott. De hogy mikor?

Az akkori titkárnak a fiát, aki üveges, megkérdeztem. Azt mondja, igen, járt náluk is az a könyvtáros, annak is megmondta, hogy a fenét alakult az akkor meg. Be se mertek a kommunisták jönni a városba!

Mért tömjük itt a fejeket?

Nem lehet megmondani az igazat?

Úgy látszik, nem lehet.

Fölajánlottam, hogy helytörténeti dolgokban végigkalauzolom a gyerekeket a városon, mert nem tudnak semmit. A tanítók, tanárok többsége is mind idegenből jött, mi a fenét tudhatnának Halas helytörténetéről. De ahelyett, hogy kaptak volna az ajánlatomon, az igazgató inkább kitiltott a Szilády Áron Gimnáziumból.

Békében az emlékezetet gyilkolják, háborúban az embert. Az öcsémet is, az apámat is az első nap elvitték a háborúba, és végig benntartották.

Miért?

Semmilyen érdekünk nem fűződött hozzá.

Veszélyben a haza!

De sokszor hallottam.

De legalább utána mögböcsülnék őket. De nem. Kiirtották az apámat is. Az öcsém meg, Nagy Szeder Lajos, az orosz hadifogságban az éhezéstől lett gyógyíthatatlan beteg. Annyira lesoványodott, hogy már a saját szervezetét, a saját szöveteit kezdte fölemészteni. És amikor hazajött, ezt már semmiféle orvosi kezeléssel nem lehetett visszafordítani. Apródonkint megpattantak a testében a hajszálerek, és szép lassan elpusztult. Ahhoz képest, amilyen fiatal volt, elég gyorsan.

Én a kunszentmiklósi parancsnokságra vonultam be póttartalékos honvédnek, 1941 augusztusában. Egy őrnagy volt a parancsnok, kemény egy ember. Egyetlen fia volt, aki miután elvégezte a Ludovikát, rögtön elindult a frontra, és Lavocsnénál fölrobbantották a partizánok a vonatját. Egy komoly, igazi úriember volt az őrnagy. Szótalan. És osztotta a nézetöm, hogy jól nézzük meg, kit hívunk be. Az anyakönyvek alapján kell behívni, és a legtöbb úgy csinálta, hogy gyerünk, gyorsan, és ha megvan a létszám, akkor készen vagyunk. Én meg a halasiakat ismeröm, és elkezdtem nézni, amikor raktuk össze a névsorokat, hogy némelyik halasi paraszt már hatodszor volt behíva, és az ilyen alakok, mint Puruczki Balázs terménykereskedő, meg a többi, még egyszer se volt bent. Erre, mikor rámbízták, hogy híjjak be, hát kiválogattam ezöket. A terménykereskedő korábban már el is volt ítélve, mert rohadt szénát adott el a hadseregnek, amiért másfél évet kapott. De nem köllött neki leülni, mert ő hát ugye nélkülözhetetlen.

Mindegyik behívóparancsra rá volt írva, hogy apelláta nincs, be köll vonulni. Vasárnap én ügyeltem. Megáll ám egy gyönyörű autó, ez akkor még ritka volt, egy gyönyörű, fekete autó a parancsnokság előtt, és begyün egy dáma. Hejj!

A Bartha őrnagy urat keresi.

Vasárnap van, nincs bent.

Hol a lakása?

Megmondtam.

Hogy mit csinált, mit nem, azt én nem tudom, de kiderült - már reggel szólt nálam a telefon -, hogy ez a Puruczki nélkülözhetetlen!

Mert én pékeket is behívtam, akik sose voltak bent, hanem örökké otthon lébecoltak, mivelhogy nélkülözhetetlenek. Egy fenét! Én behívtam őket!

Erre már a polgármester, dr. Kathona Mihály telefonált, hogy hát azokat nem lehet nélkülözni.

Nem is! Azért lettek behíva.

Kisült az is, hogy valami budapesti ezredesnek a lánya volt ez a dáma, aki föl akarta mentetni a Puruczki urat.

De Bartha őrnagy nem engedett.

Na és mi történt?

A mi hadtestünkből Puruczkit áthelyezték a pestibe, és akkor már a Barthának ki is volt véve a keze alól, és nem is vonult be.

A magyar paraszt nem akarta kivonni magát a katonaság alól. Akadtak jobb módúak, akik pénzzel, protekcióval kiváltották magukat, de az egyszerű magyar paraszt kötelességének tartotta a katonáskodást. Az öcsém is hazajött, aztán visszament. És nem egy ilyen volt, aki már itthon maradhatott volna, mert közeledett a front, de mégis visszament. Az öcsém is, ha én itthonfogom, meg ha ő is hajlandó lett volna maradni, máma élne. Pesterzsebéten lakott, a Pacsirta utca 22-ben. A házon most Selmeczi van kiírva, úgy tudom, hogy alul lakott ez a Selmeczi, az alsó lakásban, aztán valahogy beköltözött a fölső kétszobásba, ahol az öcsém lakott. A feleségének a testvére, Szegediék, ott laknak a közelben, a Vörösmarty utca meg a Pacsirta sarkán.

A rossz idők sok rosszat előhoznak azokból az emberekből, akik hajlamosak erre. Volt itt egy ügyvéd, dr. Farkas László. Kisütötték róla, persze mint kormánypártiról, hogy ő az első világháborúban vitéz volt. Minden ő volt, mindenféle tisztséget ő töltött be, hát belőle köllött vitézt is csinálni! Kapott is azután vitézi telket Pirtón, egy negyven holdas zsidóbirtokot. Ahol jó szőlő volt, jó fölszerelés, még bor is, hordó, minden. A zsidó tulajdonos már beteg, öreg volt, akire egy keresztény háziasszony dolgozott. Már nem tudott az öreg zsidó gazdálkodni, a háziasszonya dolgozta meg a szőlőt is.

Jártam ki oda sokáig, a szomszédos földeket mértem föl, szinteztem. Azt kellett kiszámolnom, hogy a sok buckán úgy telepítsenek szőlőt, hogy a víz, ami esik, ne folyjon le a földről, hanem álljon meg rajta. Ezt mértem, ellenőriztem, ezért jártam oda ki.

Zseni Böske, most halt meg egy pár hete, az is kijárt, az volt az irodistája a Farkasnak. Kérdem tőle, hogy mért jár maga a pirtói szőlőkre? Elmondta, hogy vitézi teleknek kapta ezt a Farkas, és nem vötte át tavasszal, hanem amikor a gazdasszony már mindent elvégzett, amikor minden kész volt, akkor vette át: szüretre. Szüretölni járt ki a Zseni Böske.

Annyi hordó volt, hogy annyi bor nem is teröm. Megvette a környékből vitéz Farkas olcsón, vett bele bort is, és megtöltette mind a hordókat. Jöttek 1944 őszén az oroszok, azok aztán elintézték. Csapra verték, szétengedték, mögitták. Minden odalett. Ő meg el köllött hogy meneküljön. Mert mint ügyvéd is! Volt ember, akit a halálba kergetett azzal, hogy az utolsó falatját is elvette.

Ez volt vitéz Farkas honfoglalása Pirtón. És azután ezök jöttek tanítani bennünket demokráciára.

Ezök!

Mert ebben a rendszerben is megkapta az ügyvédi jogosultságot, és ugyanazt folytatta, amit addig csinált. Egyszer aztán - a mór megtette kötelességét - kikészítették. Megvonták tőle az ügyvédi gyakorlat jogát, és egy-kettő, meg is halt.


   
© Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!