Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


Öt éve nyílt meg a határ Szelmencen
Határok nélkül
MR1, Kossuth Rádió 2010. december 23. 18.30

Lánczi Ágnes műsorvezető : Öt év telt el a kisszelmenci-nagyszelmenci határ megnyitása óta. Az egykor egy községet alkotó település közepén hatvan évig szögesdrót húzódott. Amikor Sztálin bekebelezte Kárpátalját, Kisszelmenc a Szovjetunióhoz került, Nagyszelmenc pedig Csehszlovákiához. Ma a falu egyik része ukrán, a másik szlovák terület. Kisszelmencen a határnyitás óta új utat építettek, és nem sokkal később a rendes autóbuszjárat is beindult - mondja tudósítónk, Ivancsik Attila, aki a faluból küldte riportját.

Ivancsik Attila : A községben a határnyitás óta pezseg az élet. Vállalkozók sokasága vette fel a harcot egymással egy zsebkendőnyi területért, a határhoz minél közelebb akarnak boltot nyitni. Ezzel együtt odalett a falu nyugalma is.

Kisszelmenci nő 1 .: Emlékszek, mikor idejöttem, akkor még úgy volt az utca, olyan csendes, kihalt, most már vidámabb, több emberek vannak.

Kisszelmenci férfi 1 .: Valamikor, ha bejött egy autó, az ember nézte, hogy milyen autó jött be, mert hátha valamit hoztak árulni, vagy valami ilyesmi, most már fel se veszi senki, nem érdekel senkit, hogy milyen autó jön be.

Ivancsik Attila : A határ megnyitásától a helybeliek azt is remélték, hogy majd könnyebben átjuthatnak a nagyszelmenci rokonaikhoz. De a nagy többsége még egyszer se volt a másik oldalon. A kisszelmenciek számára a szabad határátkelés lehetősége nem adatott meg. Hiába tűnt el a szögesdrót a falu közepéről, ha a schengeni vízumkényszer miatt továbbra sem léphetnek át a másik oldalra szabadon. Sokan a magyar külképviselet által kiadott schengeni vízummal próbálnak a szlovákiai oldalra átjutni, de a szlovák határőrök gyakran megakadályozzák az átkelést.

Kisszelmenci nő 2 .: Nincs vízum, nem mehetünk, a kertnek mi nem mehetünk.

Kisszelmenci férfi 2 .: Én nem voltam át egyszer se. Én még Szlovákiában nem voltam. Magyarban voltam, de ide nem mentem.

Kisszelmenci nő 3 .: Én se voltam, nincs lehetőség, nem mehetünk.

Kisszelmenci nő 4 .: Ők jöhetnek, innen meg ki megy? Senki nem tud innen menni. Vízum kell.

Kisszelmenci nő 5 .: Aggatolódnak a szlovák csendőrök a határon. Ha nincs meghívó, meg hát mindenben aggatolódnak, mindenben. Azért, hogy ne tudjanak átmenni innen. Minél kevesebben. Most is akartak menni, a múltkor meg temetésre, édes testvére halt meg, és nem engedték át őket.

Ivancsik Attila : Az öt évvel ezelőtti határnyitás óta a falu nagy része vállalkozásba kezdett. Az egy utcából álló településen az átkelő mellett mintegy hatvan bolt, illetve kávézó nyílt. A helyi Szakács család azonban nem húzott hasznot a határnyitásból. Róbert maradt a saját szakmájában, a saját asztalosműhelyében.

Szakács Róbert : Mindenki nem lehet kereskedő énszerintem. Valakinek dolgozni is kell. Kisebb pénzért dolgozunk, és hosszú távon ez biztosabb. Meggazdagodni nem lehet belőle, megélni meg lehet. Ezt tudom csinálni, hát ezt csinálom.

Ivancsik Attila : Míg Róbert kint dolgozik, a család többi tagja bent készülődik az ünnepre. Felesége, Ibolya szerint a kisszelmenciek élete az elmúlt időszakban jó és rossz irányba is változott.

Szakács Ibolya : A jó oldala természetesen az lett, hogy ugye a környezetünk szebbé vált azáltal, hogy kiépítették az utat, másfél óránként vagy kétóránként buszközlekedés van, holott azelőtt rossz út volt és volt napi három busz, amivel elhagyhattuk a falut. Közvilágítás is van. Azóta vezetékes központi telefont többet tudtak felszerelni, ebből mi is részesültünk, mert nálunk is van most már telefon. Azelőttibe a falu főleg mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozott, most már nagyon kevés tehén van a faluban, nagyon kevesen művelik a földet. Csak azok maradtak meg, földművelők és állatgazdasággal foglalkozók, akiknek nincsenek ezek a plusz jövedelmeik. A hátrányait én úgy látom, hogy az emberek elfoglaltabbak lettek, nincsen idő egymásra úgy, mint régen. A másik pedig, a gyerekek szempontjából, a növekedő nemzedék szempontjából: mért tanuljon a gyerek, ha jobban meg tud élni a bizniszből? Az üzletelésből. Nincsen cél, hogy ő valamit el akar érni, és akkor majd a tudásával valaki lesz, hanem egyszerűen neki az nem szükséges, most mért, befejezzük azt a valahány osztályt és kész. Majd fogunk bizniszelni, fogunk üzletelni.

Ivancsik Attila : Szakács Etelka néni idősebbik fia a szlovákiai oldalon él. Úgy gondolta, hogy most már nem lesz akadálya annak, hogy akár hetente többször is lássák egymást. Bár Etelka néninek van szlovák kishatárátlépője, szerinte a túloldalon mégse nézik jó szemmel, ha gyakran átjár.

Szakács Etelka : A szlovákok nem engednek minket. Én is, mikor mentem átal először, kelletett felmutatni százharminc dollárt. És nem volt nálam, vissza kellett jönnöm. Nem tudom, hogy mire kelletett oda az a pénz! Hát a fiam nem adott volna nekem enni, vagy nem tudom mi. Ők jöhettek! Nekik csak annyi kelletett, hogy bevásárolni. Nekünk százharminc dollár, az nekünk nagy pénz. Mert mink még annyi nyugdíjat se kapunk. Mindig azt mondták, hogy Szelmenc, ide még a madár se jön be. Most meg mi lett? Olyan forgalom van, hogy még most már a templomtorony is oldalra ment. Ez a baj. A nagy forgalomtól valóban elmozdult.

Lánczi Ágnes : Hatalmas forgalom egy határmenti faluban, ahol korábban a madár se járt. Legfeljebb kíváncsi újságírók. Zelei Miklós író, újságíró két könyvet is szentelt a határközség sorsának. Mint írta: "Az egyik leghíresebb magyar falu Szlovákiában van. A másik Ukrajnában. Ikertestvérek [.] Kitartó emberi jogi küzdelem eredményeként és hosszas halogatás után 2005. december 23-án nyílt közöttük gyalogos-biciklis nemzetközi határátkelő, amely naponta reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva." A kettévágott falu krónikását, Zelei Miklóst, a szerkesztő, Dezső János kérdezte a gyalogos határátkelő megnyitásának évfordulóján.

Dezső János : Könnyített-e valójában a nagy forgalom a szelmenci magyarokon? Van-e okunk ünnepelni az öt évvel ezelőtti határnyitást?

Zelei Miklós : Mindenképpen okunk van a kicsi ünneplésre, hiszen ha egy határ nyitva van, az minden esetben jobb, mint hogyha zárva van, pláne egy olyan speciális határ, amelyik egy magyar ikerfalut vág kétfelé, melynek az egyik fele Kelet-Szlovákiára esik, a másik fele pedig Ukrajnában van, az egykori csehszlovák-szovjet határon. Ezt a falut vágta ketté a vasfüggöny 2005. december 23-ig, akkor nyílt meg ott a gyalogos-biciklis nemzetközi határátkelő, ennek van most az ötödik évfordulója. Mindkét falunak megszűnt a zsákfalu léte, vállalkozók, kereskedők, seftelők, feketézők lepték el [a települést]. Egy olyan részen, ahol a munkanélküliség hatalmas volt, most azért képződnek jövedelmek, és ez mindenképpen előnyös.

Dezső János : Érdemes-e gondolkozni arról, hogy ezt a határátkelőt bővítsék?

Zelei Miklós : Ez a kérdés már a határnyitás előtt szóba jött. Kisszelmenc most Palágykomoróchoz tartozik, ez a szomszédos falu, ahogy megyünk Ungvár felé. Közös tanácsuk van. Ott még tanácsrendszer van. És koronként fölmerül az igény, hogy autósra bővítsék ki a szelmenci határátkelőt. Na most ez maga volna a halál, hiszen ez egy egyfőutcás falu. Tönkretenné a falut, biztos. Arrébb vannak lehetőségek, hatalmas terek vannak itt, ahol lehetne határátkelőket nyitni. Most legutóbb is volt egy ilyen kérés, az ujjáalakult nagyszelmenci önkormányzat, mert ott is voltak választások nemrégiben, [2010.] december 17-én ellenszavazat nélkül, teljes egyetértésben utasította el a Palágykomoróc-kisszelmenci tanácsnak azt a kérését, hogy személyautóforgalomra bővítsék ki a határátkelőt.

Dezső János : Az ötéves jubileum egy kicsit a Magyar Rádió jubileuma is.

Zelei Miklós : Igen, a tájékoztatásban mindig szűkös volt ez a vidék, a kisszelmenciek öt évvel ezelőtt, konkrétan [2005.] december 21-én, tehát a határnyitás előtt két nappal, a Kossuth Rádióból tudták meg, hogy két nap múlva határnyitás lesz. Ugyanis itt hosszan halogatták a határnyitást, szeptemberre volt kitűzve az első, és váratlanul rendezték meg, nehogy valami hatalmas magyar ünneppé váljon. Így is az lett. És azután nyáron falunapokat tartottak itt is, ott is, ahol újra megünnepeltük a határnyitást. Az ünneplést egy kicsit megkeseríti, hogy a csőd itt is beköszöntött, és 2010-ben Nagyszelmencen az anyagiak hiánya miatt elmaradt a falunap. Ezen most dolgozunk, hogy 2011-re összejöjjön az a kis pénz, ami a falunap megrendezéséhez kell.

Dezső János : Van-e biztosított jövőjük ott a magyaroknak?

Zelei Miklós : Biztosan van, hiszen a magyaroknak a világ bármely táján van jövőjük. Akkor hogy ne volna a saját szülőföldjükön?! Hát dolgozni kell. Az ügyek pedig jönnek szépen sorban. Csatornázást kell fejleszteni. A Palágykomoróc-kisszelmenci tanács azt tervezi, hogy a falutól négy kilométerre szemétfeldolgozó üzemet létesít. Most ebben folyik a harc, ugye nagyon sokan ellenzik. Mintegy nyolcszázezer ember által termelt szemetet dolgozna fel évente, ez nagyon megviselné [a környéket], úgyhogy kíváncsian várjuk, mi lesz a végeredménye ennek a küzdelemnek.

Dezső János : Kisszelmenc és Nagyszelmenc híre az egész világot bejárta. A huszadik századi magyar kálváriajárás egyik legnagyobb jelképe, hiszen itt magyar kelengyét osztottak szét egymás között annak idején a szovjetek és a csehszlovákok. Mik a tanulságai ennek a történetnek ma?

Zelei Miklós : Egyre több tanulsága van, ahogy mélyül ennek a történetnek az ismerete. Miközben a huszadik század az önrendelkezés eszméjétől, az emberi jogok eszméjétől volt hangos, és még ma is ettől hangos. Hogy ha megnézzük szelmenci szinten, akkor azt látjuk, hogy mindebből nagyon kevés tud megvalósulni.

   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu