 |
Könyvek | | Színház |
|
 |
Nyitólap |
Nemrég vettem egy üveg teljesen hétköznapi, mezei kékfrankos bort, semmi különös márkanév, sehol egy hangzatos és méltán híres borvidék neve, mégis egészen finom volt. Különösen szerettem, amikor éjszaki munkából hazatérve (mert ilyen ez a sajtó, a hírversenyben résen kell lenni.), zuhanyozás után, de még lefekvés előtt töltöttem belőle magamnak egy pohárkával, vagy inkább csak fél pohárral, hiszen ilyenkor már azért szívesen nézelődik az ember az álmok mezején, hátha meglát valami használhatót, valami halaszthatatlant és szalaszthatatlant. Szokatlanul hosszú ideig kitartott, de aztán a vörösbor, már csak ez a sorsa, egyszer csak elfogyott. Nosza, legutóbb, amikor a Tescóban jártunk a családdal bevásárolni, mondom, benézek én a boros sorra is. Aki kiismeri magát ezeken a helyeken (egyik haverom szerint a pokol lehet ilyen, mint ezek a nagy bevásárlóközpontok, de tudnék olyan neveket is sorolni, akik a mennyországot képzelik ehhez hasonlatosnak.), tudhatja, hogy minden sor végében ott állnak nagy halmokban, felcímkézve az akciós termékek. Valószínűleg a szavatossági idő lejárta néhány nappal előtt árazzák le ezeket, vagy fennmaradt alkalmi termékek (karácsony, húsvét, Bálint-nap, Szent Bertalan-éj után gyakori az ilyesmi.), esetleg porosodó raktáráru, amitől szívesen szabadulna a multi. S ahogy így tartok a bevásárlókocsit magam előtt tolva a borok útjára, megakad a szemem a sor végében tornyosuló borhegyen. Akciósan, hihetetlenül jutányos áron kínálják a cabernet és merlot borokat. A szemem mégsem az árjegyzéken, hanem az üvegek címkéjén akad meg. Ezek ugyanis nem a hagyományos, a borokra általában jellemző díszes címkék voltak, hanem inkább modernek, s ha skatulyázni kellene, azt mondanám, amolyan neoista jellemzőkkel. Tudom, nem borászati szakszempontok alapján hoztam meg a döntést, inkább csak mint egyszerű, könnyen befolyásolható fogyasztó, de vettem két üveggel ezekből a borokból: egy száraz cabernet és egy félédes merlot kocsikázott velem tovább a sorok között. A neoista vonásokat magán viselő címke tanulsága szerint: "Merlot szőlőből készült ez a kellemesen simogató félédes vörösbor. Színe gránitvörös, illata jellegzetes, finom savai harmonizálnak a bor cukortartalmával." Fogyasztását tizenöt-tizenhat fokon ajánlják, szigorúan Celsiusban mérve, borjúhúsból készült ételek mellé. A másik üvegen pedig: "A kékszőlők, ezáltal a vörösborok királya. Rubintvörös színű, száraz vörösbor, bársonyosan lágy karakterrel. Magában hordozza a mediterrán jelleget, fekete ribizli, szeder illatát. Ünnepi asztalokon vadpecsenyékhez ajánljuk. Származási hely: Olaszország". Nos hát, ezen borok egyikét iszogattam épp a minap egyik este, éjszakai munkából hazatérve, immár zuhanyozás után, de még lefekvés előtt, amikor a sokak által a magyar Hemingwaynek is nevezett Zelei Miklós régi kötetét vettem a kezembe. Jól esik ugyanis ilyenkor bor mellett, ekkor már céltalanul heverészve, lapozgatni, olvasgatni még néhány oldalnyit. Nagyobb műbe ilyenkor már nem kezdene bele az ember, ahhoz túl fáradt, a Háború és béke tehát nem ajánlott, viszont valami rövidebb írás, főleg , ha kedvét leli benne az ember, eredményesen megtisztítja a fejet és a szellemet a nap közben lerakódott felesleges, s ezáltal káros gondolatoktól. Zelei Miklós írja a Blitzkrieg című glosszájában: "Ingyenbugyiszalon nyílt Pest-Budán, a Kossuth tér egyik műemléki ingatlanának földszintjén, ahol naponta több mint kétezerötszázan jutnak német ingyenbugyihoz. A menedzsment szerint ez nagyon biztató szám, mert nyár van, amikor sokan nem hordanak bugyit. A vidéki Magyarországról és a határokon túlról ingyenbugyivonatok robognak Budapest felé, koalícióban szervezik a sorbanállást, és ásványvizet, szendvicset osztanak. Mielőtt az ingyenbugyizók megkapják terméküket, amelyhez ingyenmosópor is jár, nyilatkozatot írnak alá: tudomásul veszik, hogy bugyijukból a legforróbb pontokról nyolc sötétben látó minikamera közvetít minden rezdülést. Pucér testük látványával fizetnek az ingyenbugyiért! De hogy közvetlen ismeretségi körükben ne legyen semmi gubanc, az internetes oldalakhoz, amelyeken az ingyenbugyikból közvetített képek láthatók, csakis a Német Szövetségi Köztársaságban lehet hozzáférni. Csak német előfizetők kukkolhatják a magyar ingyenbugyi tartalmát, mivel az ingyenbugyiszalon tulajdonosai német üzletemberek. Ingyenbugyiszalon és közönsége villámháborúban hódította meg egymást! Napi százezer német látogató fordul meg a magyar ingyenbugyiban, de a tulajdonosok arra számítanak, hogy forgalmuk jövő tavaszig megsokszorozódik. Őszre regionális ingyenbugyiszalon-hálózatot terveznek. Pécsett, Győrött, Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon nyomulnak." Magyarország ingyenbugyija ezekben a napokban a Déli áramlat földgázvezeték volt, a honlapot pedig, amelyiken a bugyikból érkező közvetítést nyomon lehetett követni a Nabucco.eu címen lehetett elérni. Mondom szépen, hogy nap közben lerakódott számtalan szebbnél szebb gondolat. Állni látszott az idő, bár az óramutató haladt, a félpohárnyi olcsó, leárazott olasz bor pedig gyorsan elfogyott. Néhány nap múlva pedig az üveg is kiürült. Zelei Miklós nemcsak rövid kis glosszáival vívta ki magának a magyar Hemingway megtisztelő címet (amivel jómagam teljes mértékben egyetértek), hanem kiváló elbeszélő stílusával, szórakoztató és mindig könnyed, ugyanakkor egyszerre nagyon mély, gyakran asszociatív szövegszerkesztési módszerével (is). Úgy fűződnek egymásba, úgy tekerednek egymásra elbeszélésének szálai többszörös rétegeket halmozva fel egymagukban, hogy olvasója szinte észrevétlenül siklik át a felidézett emlékek síkjáról a jelen valóságába - és vissza -, kalandozik időben és térben, keresztül s kasul, az elbeszélő én és a passzív egyes szám harmadik személy világában, amelyek időről időre egymást fel-felváltják, hogy végül minden különösebb bogozgatás nélkül már csak a kiteljesedett történeteket látja az egészben. A hipermarketben az akció véget ért, a leárazott olasz bor elfogyott, így, ha koccintásra kerülne a sor Zelei egészségére, már valami más, alkalmas itóka után kellene nézni. Alkalmas ingyenbugyikat végül is mindig produkál az élet, csak azt kell mérlegelni, hogy megéri-e elfogadni. Én az itáliai merlot-val és cabernet-vel jól jártam, a neoista címkét pedig leáztatom és elteszem emlékbe, ingyenbugyinak. Szabó Palócz Attila
|
|
