 |
Könyvek | | Színház |
|
 |
Nyitólap |
Utolsó írása: 2021. szeptember 26.
Sose tudod, hogy mikor exponálnak. Öröklét melyik gesztusodból, arckifejezésedből lesz - és melyik vész a semmibe, ami ugyancsak öröklét. Lomtalanításokon lelt fotókkal indult a Fortepan Archívum 2010-ben. Fényképeket gyűjt és tesz díjtalanul elérhetővé. De honnan van a szó? Fény+kép. Kép: az eredeti szóban talán nincs is benne. A görög phósz, vagyis fény az alap. Erre épül rá a többi szóalakítás. Még a foszfor is, a fényhozó hideg tűz, régi magyar nevén: vilany, vilány. Mennyire titokzatosan derengve adta a fényt, ha gyerekkorunk félsötét szobáiban játszottunk vele. Rossz ébresztőórák, karórák mutatóiból, számsoraiból lehetett összegyűjteni. Ha római számról kapartuk le, egészen messzi idők sejlettek. Oly messziek, amikor a foszfort még nem is fedezték föl. A másik fényhozó neve, a luciferin, latin eredetű. Ez a gyűjtőneve a különféle élőlényekben, például a szentjánosbogarakban világító anyagoknak. Fotográfia. Az eredeti szó inkább fényírást jelent, talán. Írunk a fénnyel? Vagy írjuk, leírjuk a fényt? Nekem mindkettő nagyon tetszik. Pontosabban a sötétet, a sötétséget, az árnyékot írjuk le. Velük írunk, Setét Lajos portréit készítjük el. A legszebben beszél minderről a fotogramkészítés. Amihez fényképező gép sem kell. Csak fényérzékeny papír, előhívó oldat és fixír. Mit fixíroz maga engem?! Csak hogy elkészíthessem az árnyképét, drága Múzsa! A vörös fényben ráfektessem az érzékeny fotópapírra, néhány pillanatig megvilágíthassam így, meg úgy, meg mindenhogy. Azután hívás. Invokáció? Megidézés? Rögzítés. És az óriás fotópapíron ott fekszik a legtitokzatosabb fény-árnyék nő, fotogram kisasszony, örök szerelmünk, akit sose látunk teljesen, de mindig hívjuk és próbáljuk rögzíteni fény- és árnyékérzékeny tudatunkban. Így születik a fotogram. A fényérzékeny papír akár a saját árnyékát is képes "lefényképezni", ha összegyűrjük és megvilágítjuk. Más szövegkörnyezetben sorsnak neveznénk az összegyűrést? Ezzel dolgozik e kötet szerzője, Gazsó L. Ferenc. A gondolati fényírással-képírással. Összegyűréssel-kisimítással. Hívással-rögzítéssel. Van egy régi kép. Amelynek nincs története. A tekintet összegyűri. És figyeli, milyen árnyakat vet önmagára. Hogyan fényképezi önmagát egy korszak? Évtizedekkel később, mint amikor az expozíció, a megvilágítás halk kattanása először hangzott el? Amikor sokkal többet tudunk róla, mint első megvilágításakor? Egy pillanat, egy villanat. De a legfontosabb részleteket homályba süllyeszti az érzékeny papír és a látást a lényegtelen ragyogása homályosítja el? Ragyogás. Pilinszky János kulcsszava:
Helyettük: Brezsnyev érkezett. A Brezsnyev csókja című írás fotóján és mondataiban. A híres történelmi cuppanások. Ezt, ezeket hozza be nekem a ragyogás szava. És a címet se úgy olvasom, ahogyan a szerző írta. Hanem így: Brezsnyev csóka. Jön, röpül mihozzánk (is!), meglát valami ragyogást, valami csillogót - már le is csap, már viszi is Kreml-beli fészkébe a többi fénylő trófea közé. Brezsnyev cupp. Cupp. Cupp. Cupp. Ki emlékszik rá? A fiatalok már alig hallják az idők mélyéről a cuppogást, amely "a szocialista embertípus gesztusrendszerének" része volt: "testbeszéd mint tanult viselkedés [...] Lenin a kézfogás híve volt, ami a maga korában bátorságra vallott, mert az idő tájt pusztított a spanyolnátha. Sztálinról sem maradtak fenn írásos emlékek, hogy bármikor elvtársi csókra ragadtatta volna magát. Nyikita Hruscsovnál változott a trend, közvetlen ember volt, ezért gyakran vállon veregette, keblére ölelte harcostársait. Az igazi paradigmaváltást Brezsnyev hatalomra kerülése jelentette. A brezsnyevi hármas csók előzménye az ortodox liturgiában található, ahol egyet jobbra, egyet balra, majd ismét a jobb orcára adnak egymásnak a felek. Brezsnyev pártelső titkár esetében ez úgy módosult, hogy egyet jobbra, egyet balra csókolt, s a harmadikat a vezetőtárs szájára helyezte el, erőteljes ölelés kíséretében." Milyen sok összetételük van a kép és a fény szavaknak. Képtávirat. Brezsnyev csóka cuppogó érkezéseiről-távozásairól bizonyosan sok képtávirat röppent föl és szelte az egeket. Fénymásoló. Milyen játékos szó. Hiszen nem is a fényt másolja, hanem éppen fordítva, az árnyékot. Akkora volt kezdetben, mint egy növésben lévő hűtőszekrény. Később csökkentek a méretei. A rendszerváltás előtt nem lehetett szabadon használni. Illetve lehetett. A rendszer kétarcúságából következőleg. A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalatnál - Lenin Erzsébet krt. 9-11. - ez úgy működött, hogy valahol a félemeleten, a márványlépcső hátának megette nyílott egy jellegtelen ajtó. Mögötte a fénymásoló gép és őre, egy kizárólag erre a feladatra rendszeresített, jelentési kötelezettséggel felfegyverzett humanoid célszerszám. Ő kezelte a gépet és a főkönyvet, amelybe beírta, hogy ki fénymásolt és mit: mindenki Népszabadságot. Sehol nem fénymásoltak annyi Népszabadság-cikket, mint a rendszerváltás előtti években a Lapkiadónál, a HVG-nél. A fiatalok kedvéért ma már azt is el kellene magyaráznom, hogy mi is volt az a Népszabadság. De nem teszem. A lap léte sajnos nem múlt el nyomtalanul. Sok mindent lehet találni róla a neten. És ezzel a szóval, találás , jutottunk a lényeg közelébe. Ahogyan Gazsó L. Ferenc "megtisztítja" a talált fotót egy kitalált történettel. A kép az új, a mai megvilágítástól sötétebb vagy világosabb lesz? Egyáltalán, ezt a kérdést kell-e föltenni vagy egészen mást? Nem tudom a választ. Én is csak tisztogatok. A Klauzál téri zsugásról készített képet példul, 1966-ból. Abban az időben én is laktam ott. Sokkal később a kép szerzőjét, Szalay Zoltánt is megismertem. Ha jól látom, a telefonfülke mögött a sarkon a gyógyszertár. Ott váltottam ki, elővigyázatos partnerként, a fogamzásgátlót, amelyet hamisított magánreceptre írt föl egy ablakos. A másik tömbben kamaszkori barátom nagypapájának, Eisler Jenőnek volt egykor a könyvnyomdája (Klauzál tér 16.). Magyar, héber és német nyelven születtek ott a könyvek. Később kocsma nyílt a helyiségben, ahol nagyon finom kóser pálinkát lehetett kapni, elvitelre. Az is ki volt írva, hogy poharazni tilos. Így - ballag velünk az idő! - kólás üvegből itták a pálinkát. Azt hiszem, erről már írtam valahol, s valószínű, hogy most is ezekben az irányokban tisztogattam volna a talált fényképet. És mindegyik irány helyes lett volna. Helyes irány az is, amelyet Gazsó L. Ferenc talált. Ez a találás szépsége, és öröme: "Bemondom a tutit: piros terített rebetli. Na, ki kontrázza meg? Tessék virítani pajtikáim, nyálkavizit, lássuk, mi van a kezekben. Ez az, a hatodik érzék, pajtikák, a bőrömön érzem a lapjárást. Úgyhogy lehet tejelni, a tapsokat Lali bátyátok a pénztárba kéri!" - hogy a tér stílusát is megvilágítsuk, exponáljuk egy kicsit. De a történet nem erről szól. A történetek ugyanis többnyire nem erről szólnak. Gazsó L. Ferenc megtisztításában a III/III működéséről, a zsugázás közben begyűjthető-begyűjtendő információkról beszél e talált fotó története. Máig érő történet. A rendszerváltás nagy pillanataival egyetemben, amelyekben a zsugás, a középen ülő nyakkendős fazon fölismerte, hogy ténykedéséért nem megbüntetni fogják, hanem átveszik: "Nem volt itt elszámoltatás, meg nyilvánosságra hozatal. Meghúztam magam, vittem a kis lottózót a vegyes bolttal. Aztán egy napon felkeresett a régi tartóm. El akartam hajtani, ne jöjjön a nyakamra a múltammal, de gyorsan leállított: talán meséljen arról, hogy dobtam fel azokat, akikből most nagy ember lett? Közölte: kisapám, itt nincs nyugdíj. Látod, engem is átvettek. Rád is szükség lehet. Majd jót állok érted, engem már ismernek az újak. Azóta megy minden a régiben. A boltot se piszkálják az ellenőrök." A fénnyel él egy másik szép összetétel is: fénygyógyászat. Legegyszerűbb módja, amikor fölfelé nézünk, arcunkba süt a nap és aktivizálja öngyógyító képességeinket. Ebben segítenek Gazsó L. Ferenc találásai a Fortepan Archívum képei között, a hozzájuk talált tisztító történetekkel. Aktivizálni öngyógyító képességeinket. Kigyógyulni a múltból. Kibeszélni a rossz emlékeket. Elmondani a jókat. Ez a legfontosabb. A jó. |
|
