 |
Könyvek | | Színház |
|
 |
Archívum |
- Az Irodalom Visszavág szerkesztője vagy.Nem lehet könnyű futam. De mert talán az izraeli olvasókat is érdekli, miből fizet, és hogyan él meg egy ilyen irodalmi folyóirat, miközben a vegytiszta irodalom szerepét átvette a bulvár, kezdjük száraz tényekkel. Hogyan sikerült életben tartani a lapot? - Néha egy kis szerencsével, s mindig nagyon sok kitartással. Pénzünk csak annyi, hogy a nyomdaszámlát éppen ki tudjuk fizetni. Szerzők, szerkesztők és a lapot megjelentető Solomnis Bt. egyaránt szerelemből dolgozik. Tehát a támogatáshoz mindig hozzá kell érteni a szerzők és a Solomnis támogatását is. Életbemaradásunkat bizonyára ugyanaz segíti, ami a szegénységünk oka: nem tartozunk egy erőközponthoz sem, márpedig a pénz az erőközpontokból látogat ki olykor a kultúra lecsupált tájaira. És hogy ezt a sehova tartozást ilyen következetesen betartjuk, talán rokonszenvet vált ki más pártidegenekből is. Továbbá igyekszünk megtalálni azokat a földdarabokat, amelyeket éppen nem művel senki, holott megmunkálásuk igen fontos volna. Így indult például a magyar műfordítók középnemzedékét és a műfordítás helyzetét bemutató Idegen tollakkal című rovatunk, Goretity József gondozásában. Ha ma egyáltalán van/lehet visszhangja valaminek, akkor ez a sorozat jó szakmai visszhangot váltott ki. És vonzódunk a hamvas tehetségekhez! Ha jól emlékszem, nálunk publikált először Karafiáth Orsolya. Orbán János Dénes első magyarországi publikálását követte el a IV-ben, legújabb számunkban pedig egy ifjú prózaíró, Burns Katalin első megjelent - és igen érett! - novelláját olvashatják. Pár évvel ezelőtt még egy gimnazista tanulmányírónak, Garai Dóra Robertának is zöld utat adtunk. - A korábbi, a Tomkiss-csapat idejében Az Irodalom Visszavág radikális, szikár, szókimondó folyóiratként híresült el, csak súlyos rosszindulattal lehetett ráfogni, hogy hunyorog a tekintélytisztelettől. Ez aligha segíthet a hagyományos támogatási vágányokon. - Úgy gondolom, most se hunyorgunk se a rövidlátástól, se a tekintélytisztelettől. Noha kétségtelenül változunk. Hiszen változnak az idők is. Mostanában ez a folyamat mintha a visszafejlődésbe fordult volna. - Nem olyan rég közös irodalmi estet rendeztetek Gazsó L. Ferenccel, akivel tudomásom szerint - a korábbi hat közös kötet befejeztével - nemigen mozogtatok hasonló körben. Neked ott az irodalom, Az Irodalom Visszavág folyóirat kínjai, neki pedig a sajtó. Milyen megfontolás szerint jött létre a közös est? Újraindul a közös munka?
|
- A közös munka akkor is folyik, amikor éppen nem csinálunk semmit. A Spinozában megrendezett délutáni est ugyancsak ilyen boldog semmittevés volt. Hiszen mi történt? Két barát leült, és azt tette, amit egyébkor is szokott: beszélgetett. Garai Róbert, a színész igen, ő dolgozott: felolvasta a részleteket és a műegészeket. Ezt az irodalmi délutánt is biztosan azért szervezgetem, mert huszonöt éve, hogy Alapítólevél címmel kiadták az első könyvem. Ebben a kötetben jelent meg Óda az augiász művekhez című, Scheiber Sándor (1913-1985) egyetemi tanárnak, a budapesti rabbiképző egykori igazgatójának, a Professzor Úrnak dedikált versem. Ahogy az est előtti napokban átgondoltam a Professzor Úr munkásságát, összehasonlító néprajzi kutatásait, motívumtörténeti tanulmányait, irodalomtörténeti műveit, megfogalmazódott bennem, hogy ez az életmű méltó arra, hogy posztumusz elismerjék a Magyar Örökség Díjjal. Alkalom is van, hiszen az idén húsz éve, hogy a Professzor Úr meghalt. Így tehát megemlékeztünk róla az esten, elhangzott a neki ajánlott vers, és utána mondtam el a díjra vonatkozó gondolatomat, ami Gazsó L. Ferencnek is meglepetés volt, hiszen a hosszú délutáni főpróbánkon éppen erről, a legfontosabb momentumról nem szóltam egy szót se. Nem volt szándékos ez se. Akkor még nem jutott az eszembe. Akkor még nem tudtam, hogy ez az est valószínűleg azért is szerveződik, hogy ezt elmondhassam. Úgy gondolom, jól tettem, hogy megtettem. Hiszen például Scheiber Sándor volt az - még a Kádár-rendszer mélyén -, aki először ki merte mondani, hogy Bálint Sándornak még szobra lesz Szegeden. És Bálint Sándornak ma szobra van Szegeden. 