Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


It's only words

Új Könyvpiac, XVIII. évf., 2008. június

Hajdu Endre: Szómúzeum
Tinta Könyvkiadó, 2008
121 oldal, 990 Ft

Az Első Magyar Hülye Nevelő és Ápoló Intézetben szerezte képzettségét az a sok ruhahős, aki manap fújja nekünk a locsogáskürtöt? És felkapaszkodva a köz uralgó pontjaira, azokból széptársasági varázspontot csinállanak, miközben e csodás varázspontok pénzápoló intézeteknél kilincselnek támogatásért meg a bokros pénzhajtárnál, hogy életünknek elibénk igazdad tükörét tarthassák! Mikoron a hazugságot diadali járadalomban hordozzák föl s alá, bájdalárok dicsénekétől és dalabáj zenérek szirénhangjaitól kísérve a haldokló majomszín alkonyatban, mely ráborul hazánkra.
Ilyen is lehetne a magyar zsurnalizmus irálya, ha a nyelvújítások áramlatai azokat a szavakat sodorták volna el, amelyeket használunk, s nem fordítva, a fent elhangzottakat, amelyek nyelvünk végtelen melléktengerein
várják (újra)fölfedezőjüket: Hajdu Endre, hosszújáratú szóhajókapitányt.
A nyelv mindent megőriz. Aki olvasni tud benne, egész korszakokat bonthat ki egy-egy szóból. Keressünk a pénzhajtár jelentéskörében egy másik szót, ugyancsak Hajdu Szómúzeumában: bankbolsevik. A pénzhajtár Kunoss Endre leleménye, a pénzügyminiszter helyett használnánk, ha életben maradt volna. A bankbolsevik a tőkéssé vedlett kommunista emblémája, Pilhál György szóalkotása. Milyen pontosan magába öleli ez a szó az 1990 előtti és utáni idők káoszát, összes cinizmusát - letermelt létünket. A pénzhajtár pedig odamutat, a nem is távoli múltba, a XIX. század első felének reményeire, szertelen alkotókedvére.
Még egy szó a bankárra (a Mondolatból): pénzkupec. Milyen sokat foglalkoztunk a pénzünkkel, mire annyira elfogyott, hogy az adócsikarás, vagyis a mértéken túli adókivetés már alig talál a zsebünkben valamit. Aminek számtalan persze az oka! De hogy az egyik ok a pénz böcsének habzása, vagyis az árfolyamváltozás, arra mérget vehetünk. És azt is látjuk, hogy régi szócsináló mesterünk milyen közel járt az igazsághoz. Hiszen az árfolyamnak tényleg pénzhabzása van.  
Mennyire kedves Széchenyi István javaslata a színházra: széptársasági varázspont. Szinte látjuk a műveltségre, művészetekre, szépre és jóra szomjazó kecses kisasszonyokat, elegáns hölgyeket, urakat és arszlánokat, amint A Szép Társaságának középpontja köré gyűlnek - és elvarázsolódnak. A kifejezés persze annyira bonyodalmas, hogy csak érdekességként maradhatott fenn. Amint A Szép sem futott be az elmúlt másfél száz évben oly felhőtlen karriert.
Ősotromb: nem kell hozzá felfegyverzett szem, hogy lássuk, az ősvíziló neve olyan csúnya, hogy már szép. A zugiasságban szenvedők ellenben hiába ültetnek orrnyergükre ókulát, mert az ősotrombot meg a többi hajdanócot, őslényt még csak észreveszik, de az apró finomságokat, legyenek régiek vagy újak, már nem, mert a szűklátókörűség nem a szem, hanem a szellem erejének fogyatkozása.
Mivel fegyverkeznek fel azonban elmélyült foglalatosságukhoz a fenéktudomány művelői? És vajh, mivel is foglalkoznak ők? Fenéktételeket dolgoznak ki? Fenékrajzokat készítenek? És kinek a fenekéről? Útbaigazít a fenékkő szó, amely alapkövet jelent. A fenéktudomány tehát az alaptudománynak, a legfelsőbb régiókban szárnyaló filozófiának az elnevezése. És ha folytatjuk e szóalkotás logikáját, akkor a fenekelés alapozást jelent.
Úgy bizony, vágná rá e jelentésmódosításra minden botdühönc oskolamester: legjobb alapozás a pálcázás, náspángolás. Ámbátor nem túl fölkapi dolog, azaz nem túl divatos ma már a tannoki (tanítói) pálca. Legújabban inkább a tanulók püfölik el, rugdossák meg, olykor szülői közreműködéssel, a pedagógust. Azt a politikailag inkorrekt tanerőt pedig, aki nem kellő önmegadással viseli az ütleget, még meg is hurcolják a lapászok, vagyis az újságírók. Még szerencse, hogy a nyomdár, a tipográfus munkáját szövegszerkesztő végzi, aminek következtében olyan sebesen követik egymást a különböző ledorongolások, kitollpennázások és kiszerkesztések, hogy mire az ember az egyiknek az elejét kezdené olvasni, már a másiknak a vége pörög szemei előtt. Az információk áradatában fuldoklók közül egyre többen kapnak halálszendert, közönykórt, vagyis esnek letargiába, s válnak komorbolonddá. De annyira talán mégse hibbannak meg, hogy még ezt a mondatvégi szót is tolmácsolni kelljen nekik magyarról magyarra.
Lectori salutem! Fogadják figyelemfelhívó munkámat mint a nagy elődök képoszlopainak lábaihoz helyezett szerény koszorút. És olvassanak néha régi szavakat. Meg fognak tőlük újulni! 


   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu