| |
Tömegsírok magántulajdonban és szeméttelepen
reakcio.hu, 2008. október 30.
A
legfőbb kórboncnokot, Nicolae Ceausescut és asszisztensét, Elena Petrescut saját boncmestereik tették el láb alól 1989 karácsonyán egy "gyorsbírósági per" záróaktusaként. Aradon és Temesváron dolgoztam ekkor, egyéjszakás riportúton. A Bánság fővárosában, Temesváron, a Lippai úti temetőben kollégáimmal rátaláltunk egy tömegsírra, amelyről később azt olvastam, hogy nem is volt az "igazi tömegsír", mert a kórbonctanról vitték oda a halottakat. Hm.
Számomra csak úgy fogadható el ez az állítás, ha mellétesznek egy beismerést: a Ceausescu-házaspár volt a kórboncnok.
Nem tudom, mi lett ezzel a tömegsírral. Megjelölték? Vagy jeltelenül visszatemették, és így bekerült azok közé a tömegsírok közé, amelyeket ma már csak a történészi kutatásokról beszámoló publikációk, a helyi emlékezet, a szájhagyomány tart számon - vagy mind együtt, ahogy a kárpátaljai Szolyva gyűjtőtáborának halottait rejtő tömegsírt is.
A szovjet katonai hatóságok 1944. november közepén gyűjtötték össze a kárpátaljai magyar és német civileket, hogy háromnapos munkára, málenyki robotra vigyék őket. A három napból hosszú kényszermunka lett a Szovjetunió távoli vidékein, amelyet nem sokan éltek túl. Már az úton pusztult a nép. Nagyon sok rab lelte utolsó napját a szolyvai lágerben, ahol ma emlékhely van. A halottak csontjait rejtő tömegsírra azonban benzinkutat állítottak.
Azoknak az ukrán katonáknak, akik a Dunántúlon, a kemenesalji Egyházashetye környékének erdeiben vannak elásva, ennyi kegyelet sem jutott. A szovjet katonaság 1945 tavaszán nyugatról terelte kelet felé A. A. Vlaszov tábornok Orosz Felszabadító Hadseregének tagjait, akik a Szovjetunió ellen harcoltak - valamint a hozzájuk tartozó nőket, gyerekeket -, és más, fogságukba esett katonai egységeket, köztük magyarokat is. Celldömölkön, Intapusztán, Bokodpusztán, Köcskön, Csikaszón, Bobán, Pálfán, Martonfán és Berzsenyi Dániel szülőfalujában, Egyházashetyén működtek a fogolytáborok és a GPU vallatói. Azokat a foglyokat, akik nem tudták igazolni, hogyan kerültek fogságba, valamint a vlaszovistákat, ötvenes-százas csoportokban vitték kivégezni az erdőkbe. Építkezések során, faültetéskor még a hetvenes években is ömlöttek elő a csontjaik. Ezek a tömegsírok sincsenek máig se föltárva, se megjelölve. Ennek a rémtörténetnek külön érdekessége, hogy 1996 áprilisában Majthényi László - akkor egyházashetyei polgármester - a még élő szemtanúkkal folytatott beszélgetések és levéltári iratok alapján a Magyar Hírlapban riportsorozatban tárta föl az 1945-ös eseményeket. A teljes anyagot eljuttattuk több ukrán lapnak is - egyiktől sem érkezett válasz, egyik sem tanúsított érdeklődést.
A magántulajdon szentsége tette eddig lehetetlenné, hogy Németország brandenburgi tartományának Jamlitz nevű településén föltárják azt a tömegsírt, amelyben hétszáz magyar zsidó holtteste nyugszik. A második világháború idején náci koncentrációs tábor volt azon a helyen, az ott meggyilkolt emberek teteme porlad az egykori láger földjében. Az ügyükkel foglalkozó történészek szerint Németországban ma ez a legnagyobb föltáratlan tömegsír. Azért nem lehet megadni a benne fekvő halottaknak a végtisztességet, mert a terület magántulajdonban van, s a tulajdonos nem járul hozzá, hogy "telkén" sírföltárás folyjék...
De a tömegsírfeltárás sem hozza meg föltétlenül a legyilkoltaknak a végtisztességet. A Vajdaságban sok-sok magyar tömegsír horpadozik jeltelenül az időben. Volt, amelyiket fölnyitották, a tetemeket belőle kiemelték, de nem a temetőbe, hanem az enyvgyárba vitték. Azok egy részének a maradványait tüntették el ezen a módon, akiket 1944-45 telén, a titói népirtás idején, a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács utasítására partizánok végeztek ki. Civilek, öregek, fiatalok, férfiak, asszonyok. Bácsföldvár, Boldogasszonyfalva, Csúrog, Feketetó, Mozsor, Óbecse, Zenta, Zsablya... Az összefogdosott, egybeterelt embereket kivégzésük előtt rettenetesen megkínozták. Divat volt a Tito-zseb: az áldozatot meztelenre vetkőztették, az oldalát jobbról-balról fölhasították, mindkét kezét beledugták, s így, zsebre vágott kézzel addig futtatták az udvaron, amíg össze nem esett. Ezeknek az embereknek a sírja sintértelepeken, szemétrakások alatt, dögkutakban van. Jogi elégtételt sem ők, sem leszármazottaik nem kaptak.
Nincs béke poraikon.
|
