Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Folyóiratok - az IRODALOM visszavág
Galéria | | Önéletrajz
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


Szeretem, ha agyonlőnek
reakcio.hu, 2008. augusztus 13.

Mert a bűnmegelőzésnek ez a leghatásosabb módja. A mai zavaros időkre tekintettel, csak így lehet teljes biztonsággal kizárni, hogy a tevőlegességek feketéllő útján önmagam pszichikai bűnsegédje legyek. Ami nagyon fontos, mert azt szeretem, ha gaztettek nélkül él a világ.

A világ is ezt szeretné. Ezért állít csatasorba rendőrt, vámőrt, testőrt, biztonsági őrt, végrehajtót, behajtót, vasajtót.

Ellenőrt buszon-villanyoson és föld alatt, aki arra is jogot akar kapni, hogy bilincsbe verjen, ha nincs jegyem. És sokadmagunkkal egymáshoz láncolva ott ülünk majd a Kosztolányi Dezső téri sofőrvárakozóban, éjszakára áthajtanak minket a rádió udvarára, vagy a Hamzsabégi úti - egykor Fürst Sándor Autóbusz Üzemegység nevet viselő - garázsba, vagy a HÉV-Metró-MILLFAV kazamatáiba, felújítva néhány munkásőrt is, hogy posztoljanak.

Ez a jövő útja?

Megáll az utcában a rabomobil. Mi történt? Egy kis éji késelés? Á, dehogy! Égből pottyant ellenőrzés: a villanyszámlás gyűjti össze a nemfizetőket, s viszi a szolgáltató magánbörtönébe, ahol sötétségen és vízen élnek hátralévő napjaikban.

És itt vannak még a bankok, a bedőlt hitelekkel! Az összeroppant nemfizetőkből egész kényszermunkatáborokat lehetne fölállítani a Hortobágyon, Recsken.

Magamnak szerényen a könyvtári késedelmi díj nemfizetését képzelem el, s hogy éveken át ülnék a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik cellájában, napjaimat börtönöm könyv- és zenei gyűjteményével múlatva. De még ennél is szebb volna egy házi őrizet! Persze nem a lakásmaffia által juttatott, a roncstelepre is vakablakkal néző szuterénben, hanem a budai zöldben, közköltségi villában és útvonalengedélyekkel, hogy kedvenc helyeimet továbbra is látogatva, el ne szakadjak a világtól, mert elszakadás és leszakadás a bűn melegágya.

Nem volt ez mindig így! Nem leselkedett ránk ennyiféle őr.

A vámos főleg Biharkeresztesnél és Rajkánál volt illetékes, a Magyar Népköztársaság határain, s nem a nagykörúton is. A rendőr sem használt gumigolyót, elég volt a könnygáz és a gumibot. Ez utóbbit a hatvanas-hetvenes években ők maguk nevezték el sűrített marxizmusnak. És nagyon örültek, amikor könnygáz és gumibot egyesült, s megszületett végre a könnygázszóró gumibot, amely a KISZ Belügyminisztériumi Bizottságának Alkotó Ifjúság pályázatán első díjat nyert (Belügyi Szemle, 1981. augusztus). Egy kéz ütött és szórta a könnygázt. A másik felszabadult! Benne az Állam és forradalom nak a BM Kiskönyvtár számára rövidített kiadása, hogy folyamatosan követni lehessen a főcsapás irányát.

Így ment ez 1990-ig: soha nem érezhettük, hogy az állam az állammal szemben is megvéd.

Ma megint nem érezzük ezt.

Az állam önkorlátozó mechanizmusai elakadtak.

A korlátozóak is.

Ezért döntenek úgy egyre többen, hogy önmagukat védik meg - önkorlátozás nélkül is akár. De miképpen védekezzünk az önkorlátozásra mind kevesebb hajlandóságot mutató állam és állampolgárok ellen, ha a törvényeken, az írott és íratlan szabályokon nem akarunk átlépni?

E furfangos védtelenség - amely végül is mindenkit kiszolgáltatottá tesz - még milyen indulatokat, félelmeket és gyűlöleteket gerjeszt, miféle szenvedést okoz? Hogyan fokozza a már meglévőket? És hogyan kombinálja őket össze?

De főleg, melyik kezünkkel építkezzünk, ha az egyikkel az állami, a másikkal az állampolgári garázdálkodástól kell magunkat védeni?

   
© Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!