|
A kettézárt falu hihetetlen története
Magyar Hírlap, 2007. október 17.
A Kópia Irodalmi Kávéházban rendezett esten Zelei Miklós írót, újságírót Ughy Szabina, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem harmadéves hallgatója faggatta írásairól.
A Mindig úton címmel hétfőn megrendezett baráti hangulatú találkozón megismerhettük lapunk főmunkatársának újságírói munkásságát, bepillantást nyerhettünk abba a világba, amelyet Zelei így jellemzett: "Az igazi író, újságíró álmában is dolgozik." A kolléga, aki több lapnál is emlékezetes írásokkal, riportokkal örvendeztette meg olvasóit, elárulta: a sajtó mai helyzetében sem könnyű a boldogulás, de a kitartóak ennél sokkal nehezebb időkben is megőrizték derűjüket és alkotó készségüket. Pályája elején, a hetvenes években például a Magyar Hírlaphoz a főszerkesztő és annak egyik helyettese, az ÁVH-tól érkezett lapot szerkeszteni, a kulturális rovat vezetője meg a pufajkásoknál volt alapító tag.
Persze ahhoz a régi korszakhoz is számtalan kacagtató történet fűződik. A sok-sok cseszegető, bíráló glossza után az Élet és Irodalom megpróbálta föltalálni a pozitív glosszát, hiszen mennyi szép eredmény is van: termelési mutatók! Új gyárak, éneklő búzamezők... A kiváló prózaíró, Simonffy András pedig beszállította a pozitív glosszát, alighanem az egyetlent, amely e műfaj klasszikus darabja is lett. Abszolút pozitív glossza a címe, a szöveg pedig ennyi: "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. És mire a levelek lehullanak - új sor - még jobb lesz." Több pozitív glossza nem született ezután. E történetet Zelei annak kapcsán idézte föl, hogy nemrég Váncsa Istvánnal készített hosszú beszélgetést, s Váncsa emlékezete őrizte meg a klasszikus opuszt.
Az esten Zelei beszélt szívügyéről, az eddig két kötetével és több riportjával is nagy visszhangot kiváltott, a szlovák-ukrán határral kettézárt ikerfalu, a magyarlakta Nagyszelmenc és Kisszelmenc kálváriájáról is. Az 1944 vége óta kettévágott településen 2005. december 23-án nyitottak nemzetközi határátkelőt, ahol gyalogosan, illetve biciklivel lehet átkelni. A határ megnyitásával azonban nem ért véget a kettézárt falu kálváriája. Az Európai Unión kivülrekedt, ukrán oldali kisszelmenci magyarok szívesebben váltanak több alkalomra szóló magyar, mint egyetlen utazásra érvényes szlovák vízumot, s ekként magyar vízummal látogatják rokonaikat a határ szlovákiai oldalán. A legújabb rendelkezések szerint azonban ezt már csak úgy tehetik meg, hogy miután átkeltek az ukrán-szlovák határon, átjönnek Sátoraljaújhelynél Magyarországra is, vagyis "tranzitálnak": isznak egy kávét a határ mellett, s ezután mehetnek vissza és időzhetnek Nagyszelmencen. Ha nem "tranzitálnak", akkor megbüntetik őket. Az év végén a szelmenci faluhatáron, ahová egykor Sztálin húzott vasfüggönyt, az EU aranyfüggönye már a schengeni határt fogja őrizni, amely sokkal keményebb lesz, mint a szocialista vasfüggöny volt. De az írástudónak az a dolga, hogy küzdjön. És ez a dolga nemcsak az írástudónak, hanem az olvasónak is.
Parcsami Gábor
.
|