Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


Városi betyárok
Magyar Hírlap, 2007. október 29.

Rózsa Sándor füttyjele apai örökségem. Hozok otthonról egy kevés ismeretet alföldi futóbetyárokról, kunsági sullogókról, pusztai orgazdákról - a perzekútor lelkületéről. Szemben a közvélekedéssel, azt is tudom, hogy a betyárok nem voltak nemzeti hősök. A legkisebb mértékben sem volt életcéljuk, hogy megoldják koruk szociális gondjait, hogy megszüntessék a gyermekéhezés akkori okait, s hogy leküzdjék a társadalmi igazságtalanságokat...

Zsákmányukról Petőfi 1845-ös verséből tudunk: "Gyors a madár, gyors a szélvész, / Gyors a villám; / Hanem az alföldi betyár / Még gyorsabb ám! // Ma őkelme csikót szerez / Kecskeméten, / Szentmártonnál aznap át is / Megy a réven. // Holnap a csikót eladja / Fehérváron, / Eladja, még újat is lop / E vásáron. // Holnapután már valahol / Becskereken / Lovagol egy karcsu fakón: / A deresen."

Mit zsákmányol a városi betyár? Ez a kérdés jutott eszembe néhány napja, amikor a közszolgálati rádió egyik híre az volt, hogy Tomcat fölmászott a hídra. Ismerek nagyszerű tudósokat, kitűnő művészeket, komoly teljesítménnyel a hátuk mögött. De sose kerültek be a hírekbe. Ahhoz vagy el kell végezni az emberiség történetének első sikeres szívátültetését, ahogy Christian Barnard professzor ezt megcsinálta, vagy fel kell mászni a hídra.

Hát ez az egyik zsákmány. A médiaszereplés. Sobri Jóska ugyanis nem veszett ki az életünkből, csupán cselekvési terepe változott meg. Erdei setétből, nádasok homályából a városi dzsuvába vette be magát, az interneten bujdosik, onnan csap ki, s oszt azután dicsősége fényéből a reménykedő szegényeknek.

Az ismertség a virtuális térből támadó, posztmodern Sobri Jóskának, hidak alpinistájának a zsákmánya. És azok szimpátiája is az övé, akik nem hogy szívet nem tudnak átültetni, de még csak blogot írni meg hídra mászni sem képesek. De arcuk fényleni kezd, amikor hősükre néznek és hozzá fohászkodnak: "Másszál helyettünk is Tomcat!" És ő mászik. Hídon és világhálón. És az övé a bátorság és az övé a hősiesség tudata.

Egy zsákmánya nem lesz soha, bármennyire vágyik is utána: a hatalom. Legvadabb fantáziával sem tudok elképzelni olyan - az Európai Unió - keretei közé beférő, bármilyen párti kormányt, amelynek Tomcat, Toroczkai László, Budaházy György és tsaik a tagjai lehetnének. Képzeljük el az újsághírt: "Satu, a külügyi tárca vezetője befejezte washingtoni tárgyalásait, és hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatót a Magyar Köztársaság megújuló euroatlanti politikájáról. Satu aláhúzta, hogy az Egyesült Államok továbbra is a Magyar Köztársaság legfontosabb külpolitikai partnerei között lesz, külpolitikánk hangsúlyai azonban az európai uniós politizálásra tevődnek át". Avagy: "Tomcat miniszterelnök az Országház Vadásztermében fogadta Joaquín Almunia Amannt, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagját, és a szaktárcák vezetőinek bevonásával megkezdték a tárgyalásokat az euró bevezetésének új dátumáról". És annak ellenére, hogy a népi bölcsesség szerint betyárból lesz a legjobb pandúr, nem hiszem, hogy a szilveszteri kabarét leszámítva, másutt is elhangozhatna: "Budaházy György dandártábornok, országos rendőrfőkapitány szóvivője útján szavatolta a nemzeti ünnep teljes zavartalanságát és biztonságát."

A polgár ugyanis nem hídra mászni akar, hanem nyugalomban gyarapodni. Nyugalomról, állandóságról, kiszámíthatóságról, jogbiztonságról álmodozik. Ilyesmikre szokott szavazni, amikor négyévenként magára húzza a szebbik nadrágját, és elmegy fülkébe.

Mentességet nyert a kormánytól 1848-ban Rózsa Sándor, a betyár. Százötven emberéből szabadcsapatot alakított és a szabadságharc oldalára állt. Történelmi munkákban nem egyszer így említik a százötven pusztai lovast: "szabad"-csapat. És az atrocitásokat sorolják, amelyeket elkövettek. A "Rózsa-lovagok" végigléptettek Szeged városán, felvillantak - a Petőfi-versben már említett - Nagybecskereken és másutt is, de sehol nem álltak helyt. Kitelt a becsület és néhány hét múlva feloszlatták őket. Hiszen betyárok voltak, nem harcosok. A többivel meg? Vissza a kabaréba. Ott szokták énekelni a nótát: "Ahol az ember fölmászik a  fára, a turulmadárra, ott van Budapest."
.

   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu