Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 
Híd alatt
Magyar Hírlap, 2007. december 15.

Teljes truppal dolgozik az utcaszínház. Araszolgatva hajtok be - mint fizető szereplő. A balettkar a lökhárító előtt lengedezik: lábujjhegyre állva, jobbra-balra hajlongva, széles karjelzésekkel mutatja, hol van még szabad hely. Mögöttük a kis kezek nagy mesterei zsebartisták, különféle megélhetési pénztárcabűvölők, értékszabadító menedzserek. Nyomorult segédrendezők figyelik sasszemekkel az időt. Ha valaki egy perccel is túlparkolt, azonnal tűzik a szélvédőjére a büntetést, hízik a profit. De nem nekik. Mihelyt a színpad előterébe érek, azonnal elébem vág a jósnő:

- Állj meg egy pillanatra!

Megállok.

- Áldjon meg az Isten, hogy meghallgattál.
- Nem is mondtál semmit.
- Áldja meg az Isten a szüleidet is, akik neveltek.
- Ők már nem élnek.
- Élnek azért, tudod te azt! Áldja meg őket az Isten, amért ilyennek neveltek. Te nagyon jószívű vagy.
- Sajnos. De ez most nem fog bejönni, mert mennem kell. Máris kések.

A jósnő háta mögött a zümmögő kórus: "Huszaskát, kocsifőnök! Huszaskát, kocsifőnök!" Az is a nyomor, hogy ma már sehol nem lehet megállni, a hátat a falnak vetve felnézni az égre, és átgondolni az előző félórát, mert azonnal a képembe hajol valaki: "Kiraboltak! Nem tudok hazautazni Miskolcra. Adjon háromezernégyszáz forintot!" És én kitől kapok három percet?

- Ne menj - mondja a jósnő. Egy perced csak van!
- Nincs - mondom, és maradok.
- Adj pénzt, és megmondom a szerencsédet. Mert két éve nincs szerencséd.

Tényleg nincs. De nem éppen kettő, hanem legalább huszonkét éve. Ezer forintot adok, neki is meg kell élnie. Nem teszi el, tartja a kezében.

- Két éve nincs szerencséd, de elkezdődött a harmadik év, elviszem a szerencsétlenséget rólad.

Megbök a szegycsontom fölött, a gyomromon.

- Két éve nincs szerencséd, de elkezdődött a harmadik év, elviszem a szerencsétlenséget rólad. Adj egy nagyobb pénzt.
- Nem adok, ennyi a tiéd.

Megbök a szegycsontom fölött, a gyomromon. Mormog. A mormogás mögül szinte hallom százötven évvel korábbról, Arany János varázsigéjét: "Bajusza van Szűcs Györgynek, / Ne irígyeld szegénynek!"

- Két éve nincs szerencséd, de elkezdődött a harmadik év, elviszem a szerencsétlenséget rólad. Adj egy nagyobb pénzt.
- Nem, nem. Legyen elég, amit adtam.
- Megátkozott téged valamikor régen egy Erzsébet nevű asszony. Most leveszem rólad az átkot. Adj egy nagyobb pénzt.
- Nem adok nagyobb pénzt.
- A legnagyobbat, ami nálad van.
- Nem.
- Belecsomagolom a szerencsédet és visszaadom.

Maradt egy ötezres a pénztárcámban. Odaadom. "Bajusza van Szűcs Györgynek, / Ne irígyeld szegénynek!" A szeme sarkából ellenőrzi a címletet. Az ezerforintossal együtt fogja a kezében. Megint végigbököd.

- Most kitépek három szál hajad, hogy a szerencséd visszajöjjön.

A hajszálakat belecsomagolja az ötezresbe, összegyűri, aztán a szám elé tartja.

- Köpjé' rá háromszor, hogy a szerencséd visszajöjjön.

Köpök. Háromszor.

- Így.

Most rakja el mindkét bankjegyet.

- Valamikor régen megátkozott egy Erzsébet nevű asszony - böködi a szegycsontomat, a gyomrom. - Az most megszűnt! Áldjon meg az Isten, legyen szerencséd! Áldja meg az Isten a gyerekeidet is. Két éved elmúlt szerencse nélkül, de elkezdődött a harmadik év, most már szerencsés leszel! - mondja és indul.

- Az ötezrest add vissza.
- Visszakérni nem lehet. Elviszi a szerencsédet!

Már nem is látom sehol, ez volt a tanfolyam. Ahogy trendiül mondják: a tréning. Arra mutat, ami eddig nem jutott eszembe: megismerni egymás gondolkodásmódját. Ez a lényeg. És hogy ez ne legyen túlélhetetlenül drága. Hanem így ennyikből ússzuk meg...

   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu