 |
Könyvek | | Színház |
|
 |
Szelmenci archívum |
Negyedszázad történelme egy riportkönyvben Kárpátalja, 2004. október 1. A Kárpátaljai Könyvkiadási Tanács ajánlása nyomán a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma idén 16 kárpátaljai szerző által írt vagy kárpátaljai vonatkozású könyv megjelenését támogatja. A nyertes kéziratok között szerepel Zelei Miklós budapesti újságíró kárpátaljai riportgyűjteménye is. Az elismert publicista - a Kis- és Nagyszelmenc kálváriáját feldolgozó, A kettézárt falu c. riportkönyv (2000.) szerzője - a közelmúltban ismét vidékünkön járt, amikor is következő kárpátaljai témájú könyvéről faggattuk. A "Kárpátalja, 1979-2004" munkacímet viselő könyv gyakorlatilag riportfüzér. Az újságíró tollából korábban megjelent kárpátaljai témákat feldolgozó írások, interjúk kerülnek most egy kötetbe, "megfűszerezve" a publikált írások "elő- és utóéletének" hiteles történetével. - A legkorábbi történet 1979-ből való, amikor Budapesten volt szerencsém találkozni Fodó Sándorral, az akkor még "egyszerű" egyetemi tanáremberrel, a KMKSZ későbbi alapító elnökével - meséli Zelei Miklós. - Újságíróként nagyon érdekelt Kárpátalja, ám az elcsatolt területekről akkoriban még igen keveset lehetett tudni Magyarországon. Persze ismertem Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényét, és minden egyéb Kárpátalján nyomtatott kiadványt olvastam, ami egyáltalán eljutott Budapestre. A Fodó Sándorral készült interjú Tábori András, a Magyar Hírlap akkori helyettes főszerkesztője elé került (1978-85 között dolgoztam ennél a napilapnál, mígnem egy kárpátaljai riportút után "távoztam" az újságtól). A kézirat már a nyomdában volt, amikor a szerkesztőm felvetette, hogy mi lesz, ha a megjelenést követően a szovjet nagykövetség aziránt érdeklődik, honnan is került kárpátaljai magyar riportalanyunk. - Hogy oldották meg a problémát? - Mondtam, mi sem természetesebb annál, mint hogy egy kárpátaljai magyarnak, megérkezvén Budapestre, első útja a Szovjet Kultúra és Tudomány Házába vezet, ahol én mint újságíró szintén gyakran megfordulok kiállításnézőben. És miért ne futhatna így össze egy "magyarul beszélő szovjet ember" és egy helyi újságíró Budapesten? A szerkesztőm elküldött ellenőrizni, hogy az adott napon valóban nyitva volt-e a Ház, volt-e és milyen kiállítás, vagyis lehetett-e elméleti esélye a "véletlen" találkozásnak. A teljes körű csekkolás után aztán megjelenhetett a féloldalas interjú (ez egy országos napilapban nagynak számított). Aztán jött is a telefon a Tájékoztatási Hivatal illetékes elvtársától, akit viszont a szovjet nagykövetség hívott. Amikor azonban Tábori előadta a fedősztorinkat, mindenki megnyugodott. - A könyv egyben Kárpátalja negyedszázados történelmét is felöleli... - Igen. Egyrészt összegyűjtöm benne az 1979 óta megjelent, kárpátaljai vonatkozású eredeti dolgozataimat, másrészt bemutatom az akkori társadalmi "viszonykeretet" is. Dokumentálom például a kis- és nagyszelmenci határnyitást, van érdekes anyagom az 1991-es ukrán-magyar alapszerződésről, készítettem interjút a 2002-es ukrajnai parlamenti választások kapcsán Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével, és beszélgettem Lizanec Péter ungvári egyetemi magyar tanszékvezetővel, Bíró Andor híres tiszapéterfalvai kolhozelnökkel is. Az érdekesebb írások után szentelek néhány sort a publicisztikák megjelenési körülményeinek is, ami most már nagyon érdekes kultúrhistóriai, politika- és mentalitástörténeti adalék. - Mikorra várható a könyv megjelenése? - Jövő tavasszal, amikor is itt, Kárpátalján kerülne nyomdába az anyag. A kötet mellett készülünk egy CD-vel is, ami korabeli rádióműsorokat örökít meg. Ezek egy része a BBC-nek készült, van köztük a kárpátaljai magyarság állapotáról szóló anyag, Gulág-történet, vagy épp a koncházai cigányokat bemutató, zeneileg is jól sikerült produktum - mindez angol nyelven. 1996-ban a Kossuth Rádió sugározta egy kétrészes dokumentumműsoromat, Kárpátaljai magyarok a Vörös Hadseregben címmel. Ez szintén rákerül a könyv mellékletének szánt hanghordozóra. P. Zs. |
