 |
Könyvek | | Színház |
|
 |
Szelmenci archívum |
az Országgyűlés külügyi bizottságának 2004. december 7-én, kedden 12 óra 19 perckor az Országház főemelet 55. számú üléstermében megtartott üléséről Napirendi javaslat:
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke Jegyzőkönyvvezető: Barna Beáta
A bizottság részéről:
Helyettesítési megbízást adott:
Meghívottak:
(A külügyi és a nemzetbiztonsági bizottság 10 óra 07 perctől 12 óra 15 percig együttes zárt ülést tartott, melyről külön jegyzőkönyv készült.)
(A nyílt ülés kezdetének időpontja: 12 óra 19 perc) NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! A nemzetbiztonsági bizottsággal folytatott együttes zárt ülés után folytatjuk munkánkat. Bejelentem a helyettesítéseket. Németh Zsolt helyettesíti Gruber Attilát, Stipkovits Pál Kékesi Tibort, Kocsi László Kozma Józsefet, Szabados Tamás Hárs Gábort, Élő Norbert Gedei Józsefet, Gógl Árpád Potápi Árpádot, Balla Mihály Nagy Gábort, ezáltal megvan a határozatképességünk. Fölteszem a napirendünket szavazásra. Az első napirenden már túl vagyunk, a nemzetbiztonsági bizottsággal együttes ülésen az Információs Hivatal tájékoztatóját hallgathattuk meg Ukrajna, illetőleg Románia belpolitikai helyzetéről, ami egy kicsit elhúzódott, ezért kerül most sor az eredetileg tervezett 11 óra 30-cal szemben háromnegyed órás késéssel a második napirendi pontunkra: a tájékoztatóra Kisszelmenc és Nagyszelmenc határfalu, illetőleg a határátkelő kérdéséről. Szeretném köszönteni nagy tisztelettel Zelei Miklós urat, a Kisszelmenc-Nagyszelmenc ügy kiváló harcosát - ha nem veszi rossz néven ezt a minősítést -, illetőleg Gazsó Ferenc barátját is szeretném külön köszönteni, és hasonlóképpen köszöntöm Gémesi Ferenc főosztályvezető urat a Külügyminisztériumból. Egy további napirendi ponttal kiegészült a napirendi javaslat, a délvidéki magyarokkal szembeni véres cselekményekkel összefüggő országgyűlési határozati javaslattal, amellyel kapcsolatban a pártpolitikai egyezetéseken túlvagyunk, és úgy tűnik, hogy ezzel kapcsolatban is tudunk egy országgyűlési határozati javaslatot a plenáris ülés elé terjeszteni a jövő héten. Szeretném köszönteni továbbá Élő Norbert képviselőtársunkat, aki újdonsült tagja a külügyi bizottságnak. Kívánunk neki eredményes külügyeskedést és együttmunkálkodást ebben a bizottságban. Tisztelt Bizottság! Kinek van a napirendhez kiegészítése, hozzászólása? (Senki sem jelentkezik.) Amennyiben nincs, fölteszem szavazásra. Ki támogatja ezt a napirendet? (Szavazás.) Egyhangúlag fogadtuk el. Rátérünk tehát a 2. napirendi pontunkra. Azt javasolnám, hogy röviden hallgassuk meg a Külügyminisztérium véleményét az üggyel kapcsolatban, ezt követően pedig térjünk rá Zelei Miklós tájékoztatójára, utána pedig a bizottság tagjai tehetnek kiegészítéseket, kérdéseket. Főosztályvezető úr! GÉMESI FERENC főosztályvezető (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Két szempontból is fontos ez a kérdés a magyar külpolitika, a magyar közvélemény számára. Részint azért, mert szinte 100 százalékban magyar lakta településekről van szó ebben a kérdésben, legalábbis amikor ez a történet elkezdődött még 100 százalékban magyar lakta településekről beszélhettünk. Másrészt egy olyan elvi kérdést is felvet, amelynek sokfelé ágazó következményei vannak, és ez a kishatárforgalom vagy egyáltalán az Európai Unió határain történő mozgás kérdése, amelyben Magyarország nemcsak ebben az egy konkrét ügyben, de általánosságban is érintett. Azt hiszem, hogy Zelei úr nálam nyilván sokkal jobb előadóként tud majd szólni erről a kérdésről, és én nem is szeretnék túlságosan a történelmi múltba visszamenni, de az közismert, hogy ezt a két települést - még ha önkéntesnek mondott is, de végül is - diktátummal ketté választották. Az egyik település az egykori Szovjetunióhoz, a másik Csehszlovákiához került, majd a történelmi mozgások következtében az egyik település Szlovákia, a másik Ukrajna része lett. Hosszú évtizedeken keresztül minimális kapcsolatra sem volt lehetőség fizikálisan a két település között, majd amikor a politikai változások bekövetkeztek a '90-es évek végén, majd pedig az európai uniós csatlakozás Szlovákia esetében valósággá vált, akkor egyre élesebben vetődött fel, hogy ezt a megoldatlan ügyet is valamilyen formában előbbre vigye Szlovákia. Magyar részről - tekintettel arra, hogy nemzetközi jogilag, közjogilag ez a kérdés elsősorban Szlovákia és Ukrajna ügye és Magyarország ilyen formában nem involválódott jogi szempontból ebben a kérdésben - nagyjából háttérmunkával lehet segíteni. Részint folytak egyeztetések a Magyar Koalíció Pártjával, hogy a saját eszközeikkel, a saját politikai lehetőségeikkel próbálják előmozdítani ezt az ügyet, másrészt pedig a témát szerepeltetjük magas szintű tárgyalások napirendjén is a szlovák féllel, felajánlva azt, hogy próbálunk segíteni nekik abban az ügyben, hogy ezen a ponton a határnyitás feltételrendszerét az EU próbálja meg egy kicsit egyszerűsíteni. Itt kapcsolódnék ahhoz, amit az elején is elmondtam, hogy nyilván ez a téma egy elvi problémát is felvet, és ez a kishatárforgalom ügye. Magyarország abban érintett és érdekelt, hogy az EU illetékes intézményei a kishatárforgalom kérdését elfogadják, és minimálisan ebben a 30-50 kilométeres határmeneti sávban, az Európai Unió határai mentén újból lehetővé váljon egy egyszerűsített procedúrával a határátlépés. Emiatt rendkívül pozitívnak tartjuk, hogy a magyarság szervezetei nemcsak Szlovákiában, Ukrajnában, hanem a világon máshol is - elsősorban az Egyesült Államokban - e mögé a kérdés mögé felsorakoztak. Ez nyilván nagyon jelentős erkölcsi, politikai támogatást jelenthet az ügyben. A magyar diplomácia tehát egyrészt a kétoldalú kapcsolatokban, másrészt - és azt gondolom, hogy ez fontos kérdés és elvi alapú kérdés - az Európai Unióban is próbál olyan helyzetet, körülményt teremteni, hogy minél hamarabb megoldható legyen. Arra azonban szeretnék kitérni, hogy ez elsősorban és kizárólagosan - ha a jogi szempontokat nézzük - Szlovákia és Ukrajna ügye, tehát megpróbálunk nyilván befolyást gyakorolni a két félre, megpróbáljuk felajánlani a segítségünket, de a döntés mindenképpen az ő kezükben van. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha nem veszi rossz néven Zelei úr, néhány kérdést is föltennék eleve, aztán utána nyilvánvalóan ő azt kiegészíti. Először is az iránt érdeklődnék, hogy milyen határnyitási kísérletekről tud; az elmúlt, 1944 ősze óta eltelt időszak utánról beszélünk. A második kérdésem az lenne, hogy bár az alelnök úr most nincs jelen, de mivel ön ezzel a kérdéssel elmélyülten foglalkozik, talán ön is tud nekünk segíteni, hiszen Eörsi Mátyás úr, a bizottság alelnöke, az Európai Tanácsban érdekes módon éppen a Szelmenc-ügy raportőre, és ön mint a kérdés szakértője mit tudna nekünk mondani arról, hogy milyen eredményei vannak az Európai Tanácsban zajló munkálatnak, mit tett le az asztalra az Európai Tanács ezen a téren, milyen eredmények vannak, mik várhatóak az Európai Tanács közreműködésétől és közvetetten ily módon a mi alelnökünk közreműködésétől. A harmadik kérdés az, hogy már Washingtonban is híre ment ennek a szelmenci ügynek; és milyen módon érzékelte a washingtoni sikereket, mennyire segítette elő ezt a munkát, ezt a meghallgatást a magyar diplomácia, és mik az amerikai továbblépés lehetőségei. Visszatérve az ikerfalura: milyenek a demográfiai folyamatok az ikerfaluban? Hogyan érinti a megosztottság ezt a vonatkozást? Az utolsó kérdésem az lenne, hogy mit jelentene, ha megnyílna gyakorlatilag az Európai Uniónak egy határa - mert végül is az Európai Unió határáról van szó -, mit jelenthetne a helyi és környékbeli lakosok számára? De nyilvánvalóan ha más kérdést tart fontosnak, akkor azokat is mély érdeklődéssel hallgatjuk. Parancsoljon! ZELEI MIKLÓS szakértő: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt külügyi Bizottság! Nagyon köszönöm a meghívást, hogy a kis- és nagyszelmenciek helyett - és talán mondhatom úgy is, hogy a nevükben - lehetőséget kaptam arra, hogy a magyar parlamentben az ő problémájukról, az őket sújtó emberi jogi problémáról beszélhessek. Még annyit szeretnék praktikus előlegként elmondani, hogy az ülés előtt kiosztottam egy rövid összefoglalót - igyekeztem egy oldalba beletömöríteni - és egy folyóiratot, az Irodalom visszavág című lapot, amelyben képanyag és riport összegzi a falu elmúlt évtizedeinek sorsát, helyzetét. Talán annyit tennék ehhez hozzá, hogy a folyóirat borítóján álló katona, előtte a szögesdróttal, a szögesdrót mögött pedig az emberek nem 1944-es felvétel, hanem tavaly október 18-án készült. Nem jutott mindenkinek lap, talán járhat körbe, csak szórtam, de a képeslapon talán ott van. Tulajdonképpen bennünket Szelmenc sorsa kétféleképpen is érint, hiszen mint emberi jogi probléma a világnak minden jóérzésű emberét, minden jóérzésű országát, államát kell hogy érintse és az alapvető emberi szolidaritást fölébressze bárkiben, aki erről értesül. A másik pedig, hogy érint minket bizony úgy, mint magyarokat, hiszen a Külügyminisztérium munkatársa arról beszélt, hogy amikor ez a történet elkezdődött, akkor még 100 százalékban magyar lakta települések voltak ezek. Ma sem megy 97-98 százalék alá a magyarság aránya, pedig nagyon nehéz körülmények között élnek az ottani emberek gazdaságilag is, hiszen a kisszelmenci oldalon gyakorlatilag teljes munkanélküliség van, a nagyszelmencin, Szlovákiában valamivel jobb a helyzet, de a világtól elzárva, mentálisan is nagyon nehéz helyzetben élnek ott az emberek. Hogy milyen határnyitási kísérletek voltak? Mit nevezünk határnyitási kísérletnek, tisztelt külügyi bizottság? Azt kell eldöntenünk először, hogy határnyitási kísérlet az, hogy 1946-47-ben az egyik rokon átkiabál a szögesdróton és a palánkon keresztül a falu szovjet részébe a másik rokonnak, és a Csehszlovákiában élő rokont pénzbírsággal sújtják, ezért a Szovjetunióban élő rokont pedig fogdával, hosszabb-rövidebb börtönnel - ez a politikai kurzus keménységétől függ -; hogy ezt határnyitási kísérletnek tekintjük-e vagy sem. Ha igen, akkor ezek a kísérletek mindennaposak voltak, mint ahogy az is, ahogy a ma már meghalt Tóth Vince mondta, hogy itt cseh katonák vannak, ott orosz katona van, mi meg magyarul beszélgettünk, nem nagyon értették, hogy mit mondunk, akkor énekszóban regélték el egymásnak a legfrissebb információkat, hogy ki halt meg, ki született, ki ment férjhez. Ez is határnyitási kísérlet. Vagy a részeg húsvéti locsolkodó is, aki a szlovák oldalról a kukoricaszárból font sövényen átdugta a fejét húsvét hétfőn délután - akkor már rendesen be vannak állítva a magyarok -, csak arra nem számított, hogy ott vannak a túloldalon az éber határőrök és átcibálták a nyakánál fogva, és bizony 3-4 év múlva tért meg a börtönből csonttá fogyva. Szerintem tekintsük ezt is határnyitási kísérletnek. Amiről konkrétan és papírforma szerint tudnék már beszámolni és ez valószínűleg inkább illik a külügyi bizottság asztalára, mint az előbbi, ma már szinte adomának számító történetek és rémtörténetek. Az első, amiről én tudok, 2000 áprilisában volt, amikor könyvbemutatót tartottunk a falu ukrán és szlovák oldalán április 15-én. Akkor jelent meg a falu történetét feldolgozó, a Kettézárt falu című dokumentumregényem. Ukrán oldalon a KMKSZ, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a szlovák oldalon pedig több helyi szervezet és a polgármester - aki akkor Gilányi László volt - kérte, hogy egy napra, a könyvbemutató tartamára megnyílhasson a határ. A szlovák fél faramuci módon ehhez akkor hozzájárult és igent mondott, fölhívva a rendezők figyelmét arra, hogy a határ túloldalán technikai akadályoztatás várható, az ukrán fél pedig egy az egyben elutasította a kérést. Hogy miért nem volt és általában miért nincs lehetőség Kis- és Nagyszelmencen a 342. határkőnél ilyen határnyitási lehetőségekre, az végül is abban a nagyon abszurd mondatban összegezhető, hogy igaz, hogy Szelmencfaluban vezet út a határhoz, hiszen a falu fő utcáján megy keresztül a határ, de ott a határ műszaki berendezésein nincs kapu. Ahol pedig kapu van a határ műszaki berendezésein, a falutól körülbelül 1,5 kilométerre, oda nem vezet út, úgyhogy ezért nincs lehetőség a határ megnyitására. Ezután rendszeresen voltak különféle próbálkozások, és én is egy kronológiát hívok segítségül. 2001 augusztusában közös petícióban kérte az ikerfalu lakossága, hogy nyissanak gyalogos határátkelőt. Ezt arra való hivatkozással, hogy a petíció nem felel meg a 85/1990. számú petíciós törvénynek, a pozsonyi kormány elutasította. 2003. október 18-án Gilányi István és társai egy kettévágott székelykaput avattak a falu, az ország határán: a kapu egyik fele Szlovákiában, a másik fele Ukrajnában. Ők is kérték, hogy egy napra nyíljon meg a határ, őket is elutasították. Sőt, a drót nélküli mikrofon a vasfüggönyön keresztül röpködött ide-oda, s mint később megtudtam, elöljárójuk, a két szlovák rendőrt megfenyítette azért, mert a mikrofon röpködését nem akadályozták meg. Tehát madárnak, vadnyúlénak lehet, mikrofonnak nem lehet, és embernek sem lehet. Ezek lettek volna a legkonkrétabb kísérletek. Eörsi Mátyás alelnök úr, képviselő úr tevékenységéről sajnos nem sokat tudok. Jó lett volna találkozni vele is azokon az eseményeken, amelyek a szelmenci határon történtek, mert Szelmenc nagyon forgalomba jött: a helyi sajtó, a magyar sajtó, a szlovák sajtó, a világsajtó foglalkozik most már vele anélkül, hogy bármilyen lényeges változás is történne. Egyszer meghívott engem még tavaly, ha jól emlékszem, szeptember 3-án a nagyszelmenci polgármester, Tóth Lajos úr abból az alkalomból, hogy Eörsi Mátyás képviselő úr a pozsonyi parlamenti munkatársak, képviselők társaságában a helyszínre látogat, és az indulás előtt nem sokkal ugyancsak a nagyszelmenci polgármester mondta le az én meghívásomat arra való hivatkozással, hogy Eörsi Mátyás képviselő úr lemondta a nagyszelmenci látogatást a kormányválságra hivatkozva. Ez azt hiszem, idén szeptember 3-án volt. Hogy az idézetek, a szóhasználatok mennyire pontosak, nem állt és nem is áll módomban ellenőrizni, de ennyi az, amit Eörsi képviselő úr működéséről én mint a szelmenci fejlemények szoros követője tudhatok. Ennek az egész történetnek annyira híre ment, hogy mind a két polgármester - az ukrajnai polgármester, Ilár József, a szlovákiai polgármester, Tóth Lajos - és én mint a kérdés lassan nem fogadatlan, hanem most már mindenhová megfogadott prókátora meghívást kaptunk idén áprilisban a washingtoni Kongresszus emberi jogi frakciójába egy meghallgatásra. Ott is előadtuk ezt az emberi jogi lehetetlenséget, ami sújt bennünket mint magyarokat. Jellemző az ottani nyitottságra és Közép-Európa ismertségének szintjére, Diane Watson képviselő asszony, aki vezette a meghallgatást, megkérdezte, hogy ha ennyire nem tetszik a szelmencieknek ez a helyzet, akkor miért nem szakadnak ki onnan, ahol éppen vannak. Ezután levelet intéztek Ukrajna államfőjéhez, Kucsma úrhoz és Szlovákia miniszterelnökéhez, Dzurinda úrhoz, és kérték, hogy nyissanak a helybeliek számára díjtalan vízummal használható, folyamatosan nyitva lévő határátkelőt. A levelezésnek annyi eredménye lett, hogy legjobb tudomásom szerint idén június közepén Nagymihályban - ez Kelet-Szlovákia, Mihalovce néven van a térképen - összeült a szlovák-ukrán kormányközi vegyes bizottság, és abban állapodott meg önmagával, hogy nyitnak Szelmencen határátkelőt és a részletek kidolgozásával ugyancsak önmagukat bízták meg, csak már fordítva, az ukrán-szlovák vegyes bizottságot, és egyhónapos határidőt adtak a következő összeülésre. Legjobb tudomásom szerint ez az összeülés már elmaradt, nem jött létre, és azóta lényegében Szelmenc ügyben semmi nem történt. De olyan nincs, hogy semmi sem történik. Amikor valami nem előremegy, olyankor mindig hátrafelé megy. Erre a legékesebb bizonyíték talán a demográfia. Az köztudott, hogy fogyunk, mi magyarok úgy látszik, még mindig túl sokan vagyunk, de azért nagyon kiváló eredményekről számolhatok be, mert fogyunk rendesen. Az 1910-es népszámlálás idején az ikerfalu összlakossága - Nagyszelmenc és Kisszelmenc összesen - 1122 volt. Ez az utolsó magyar népszámlálás. Akkor a két háború között is volt egy viszonylagos gazdasági prosperitás. Csehszlovákiának jó híre volt a világpiacon, és a háború ellenére is még mindig fölfelé ment a lakosság száma, és a két falunak együtt '44-ben 1348 volt a lakosa. A drámai csökkenés a kettézártság után következett be, amikor gazdaságilag, lelkileg, mindenféle módon teljes holt térbe került a falu. Mindenféle sillabuszaim vannak, hadd nézzem meg pontosan. (Belepillant a papírjaiba.) Kisszelmenc lélekszáma 1910-ben 278; Nagyszelmencé 1910-ben 844. Összesen a csökkenés mára, 2004-re - amikor is Kisszelmenc lélekszáma 222, Nagyszelmencé pedig 844 - 1910-től máig 291, ami több, mint a jelenlegi Kisszelmenc teljes lakossága. Ha határátkelő nyílhatna a falu két része között, ami felpezsdítené némileg a gazdasági mozgásokat, új lelki szituációkat teremthetne az emberek között, akkor ez valamennyire megfékezhetné azt a rettenetes fogyást, ami sokkal több, mint a mai magyar átlag. Ennyit szerettem volna elmondani magamtól... ELNÖK: A washingtoni, amerikai szálra még nem reagált. Azt elfelejtette? ZELEI MIKLÓS szakértő: Az amerikai meghallgatást az amerikai magyarok kongresszusi kapcsolatainak lobbicsoportja kezdeményezte. Ennek a lobbicsoportnak az elnöke Nagy Sándor András úr, aki jómaga is járt itt Magyarországon többször. Márciusban vele és a sajtó kíséretében ellátogattunk a helyszínre is, tehát Kisszelmencre és Nagyszelmencre. Erről tévéfilm, riport, minden született. Ő lobbizta be Tom Lantos szenátorhoz az egész ügyet, és a meghallgatás hátterében a Tom Lantos Iroda állt, és Tom Lantos képviselő úr távollétében az iroda részéről egy Rohonyi Rudolf nevű, nagyon kedves férfiú vezette a tanácskozást. Rengetek kommüniké, mindenféle született ezután, de nagyon érdekes, hogy a világ legnagyobb hatalma is megmozdult már ebben a ügyben, ráfigyel a világsajtó, mi is most itt ülünk, és mégis, Sztálin vasfüggönye ott áll, amit most már elneveztem arany vasfüggönynek, hiszen most már nemcsak vasfüggöny, hanem az Európai Unió aranyfüggönye is egyúttal. Bármi történt is, semmi nem történt. Én kimondhatom így mint író, de önök, mint a jövőért tenni akaró politikusok ezt így nem mondhatják ki. Rengeteg mindent tettünk, és ugyanannál a vasfüggönynél állunk, csak most már az anyaga van nemesebb fémből. ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Kérdések, vélemények? Kelemen képviselő úr! DR. KELEMEN ANDRÁS (független): Köszönöm, elnök úr. Idén májusig az Európai Parlamentben figyelemmel tudtam követni azt az erőfeszítést, amit Szájer József úr vezetésével tettünk, ahol egyrészt a képviselői lobbizás útján, másrészt a parlament vezetőinél kifejezetten jól állt akkor a 30 vagy 50 kilométeres kishatársáv kialakításának kérdése. Érdemes volna ezt a kérdést tovább követni, talán kérni akár írásban is egy feljegyzést a jelenleg az Európai Parlamentben dolgozó képviselőinktől, mert úgy érzem, hogy talán ez egy olyan eszköz, amivel előre lehetne mozdítani ezt az ügyet. Köszönöm szépen. ELNÖK: Parancsoljon! ZELEI MIKLÓS szakértő: Szívesen csatlakoznék ilyenhez, de nekem írói eszközökön kívül más eszköz nincs a kezemben, tehát csak mint egyszerű magyar állampolgár fordulhatok bármilyen fórumhoz, nekem nincs politikai rangom, ez az egyetlenegy fegyverem van, ez. (Felmutatja a golyóstollát.) ELNÖK: Külügyminisztérium! GÉMESI FERENC főosztályvezető (Külügyminisztérium): Ha a bizottság kéri, természetesen beszámolunk arról, hogy hogy áll jelenleg egyrészt a vízum-munkacsoportban, másrészt más testületekben a kishatárforgalom ügye. Azt gondolom, hogy az a kezdeti lendület, ami ebben az ügyben volt, továbbra is tart. Jelenleg nagyon sok részletkérdés van, amit tisztázni kell, és ehhez egyfajta politikai támogatás is hasznos lenne, de ha a bizottság kéri, természetesen írásos anyagot is adunk. (Egy mobiltelefon folyamatosan csörög.) ELNÖK: Valakinek szól a telefonja. Megvan, ez egy külügyi telefon. Tisztelt Bizottság! További vélemények, kérdések, javaslatok? Gógl képviselő úr! DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Azért, hogy ne legyen visszhangtalan, én ezt az abszurditást... Értem, hogy íróember foglalkozik ezzel, mert valahol az írás egy más dimenzió, mert a ráció itt megáll. Nem értem és tényleg nem értem, hogy... Illetve értem, ilyen ez a Kárpát-medence. Ennyi. Talán az új ukrán elnök, ha majd lesz egy ilyen, lesz miniszterelnök és talán egy Európa felé nyitó elnök lesz, akkor talán több lehetőség lesz. Vagy egy uniós tagország mint Szlovákia, akivel már végül is együtt vagyunk, mert a szlovákok és a magyarok európai állampolgárok. Hátha akkor el lehet valamit érni, hiszen Ukrajna is valahogy szeretne Európa felé mozdulni. Ez egy jó gesztus lehetne, de eléggé magyarázhatatlan. ELNÖK: Kelemen képviselő úr! DR. KELEMEN ANDRÁS (független): Pontosítanék és továbbmennék az előbbi néhány szavam után. Arra kérném a tisztelt elnök urat, hogy a bizottság forduljon kérdéssel a két magyar delegáció vezetőjéhez, akik az Európai Parlamentben vannak, hogy számoljanak be arról - akár írásban -, hogy mit tettek és hol tart ez az ügy, és kérje föl arra, hogy továbbvigyék ezt az ügyet. ELNÖK: Köszönöm szépen. Ez egy olyan javaslat, aminek semmi akadálya nincsen. Van-e további jelentkezés? Kocsi képviselő úr! KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Egy rövid megjegyzést tennék, elnök úr. Tényleg abszurd az egész, de nem most hallok erről először, és akkor is hihetetlenül groteszk ez a szituáció, és ha nem ismernénk a történetét ennek a tájéknak, akkor még azt mondanánk, hogy ez lehetetlen, de tudjuk, hogy nem az. Azon gondolkodtam közben, hogy mit tudunk tenni mint bizottság azért, hogy kikeveredjenek az ott élő emberek ebből a kelepcéből, ami rájuk csukódott. Lehetséges, hogy az egyik út az - minthogy ez egy EU-ukrán schengeni külső határ - ha így vesszük -, mindenképpen uniós kérdés is, de szlovák és ukrán kérdés is, és magyar kérdés meg végképp. Szóval az rendben van, hogy az Európai Unió parlamentjébe delegált magyar képviselők mit tudnak csinálni, viszont én azt gondolom egy b) pontjának ennek a lépésnek, hogy abban a... Nyilván ennek van előzménye, meg története is, vannak esetleg elképzelései magának a kormánynak is arról, hogy hogyan tudna hozzájárulni a helyzet megoldásához. Úgy látom, hogy az Európai Unió parlamentjének magyar képviselői és a velük szövetségben cselekedni hajlandó és képes képviselőkön túl a magyar kormány diplomáciai erőfeszítéseire és esetleg még szóba jöhető egyéb szellemi és közösségi energiák mozgósítására lehet szükség. Én tehát úgy hiszem, hogy amit lehet, azt most lépjük meg, viszont legalább egymás közt mondjuk, hogy ha nem is teljes körben - mert látom, hogy ez nem egy határozatképes nagy plénuma a bizottságnak -, de abban a körben, ami szükséges és elégséges, erre viszonylag belátható időn belül kanyarodjunk vissza, mert abban is van egy abszurditás, ahogyan ezek az időpontok és a történések 2000-től sorjáznak egymásra most már negyedik éve, és nem történik semmi. Az nem lenne jó, hogy mi most beilleszkedünk ebbe a sorba 2004 vége felé, és akkor Zelei Miklós úr mondjuk párt hónap vagy egy év múlva tud csinálni egy újabb összeállítást, amiben már csak egy olyan pont van, hogy "és egyébként a magyar parlament külügyi bizottsága is", és azóta sem semmi. Ezért a magam részéről nagyon támogatnám azt, hogy menedzseljük ezt. Próbáljuk a magunk részéről és eszközeivel elősegíteni, hogy történjék is valami ebben az ügyben. Azt hiszem, hogy ebben a most jelen nem lévő képviselőtársaim támogatását vagy egyetértését mindenképpen fel tudom ajánlani. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Vendégeink kívánnak-e reagálni az elhangzottakra? Főosztályvezető úr! GÉMESI FERENC főosztályvezető (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen a megjegyzéseket. Nyilván továbbítjuk mindazok számára, akik részint bilaterális, részint multilaterális alapon ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Az nagy segítség lenne nyilván ezekben az ügyekben, ha ehhez megfelelő politikai háttérrel is utat lehet nyitni, részint idehaza lenne. Úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben a bizottságban kirajzolódik a megfelelő támogatás. Egyetértve azzal is, amit Kelemen és Kocsi képviselő úr mond, hogy nyilván ezeket részint az EU-ban úgy is mint kishatárforgalom elvi kérdését és gyakorlati kérdését is rendezni kell, és ahogy itt el is mondtam, szeretnénk szerepeltetni magas szintű kétoldalú tárgyalások napirendjén is mint egy olyan témát, amely megoldásra vár. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Én is azt hiszem, hogy mielőtt elkezdjük a nagyobb köröket bejárni, azelőtt talán mindenféleképpen annak lenne értelme, hogy sajátmagunkra nézve a bizottság ezt az ügyet kiemelt saját üggyé nyilvánítja. Ha nem veszi rossz néven Kocsi képviselő úr, akkor azt is el tudnám képzelni, hogy a bizottság Kocsi képviselő urat ruházza fel azzal, hogy a bizottság nevében - és adott esetben - ebben a kérdésben vállaljon többletszerepet, természetesen azzal, hogy a bizottság támogatja őt ebben a munkájában. Egyfajta nagykövete lehetne ennek az ügynek a bizottság részéről. Úgy érzem, hogy az aktivitásunknak elsősorban a kormányzat felé kell irányulnia, tehát annak látnám értelmét, ha adott esetben egy ilyen levelet a bizottság elnöke és a képviselő úr közösen írnánk a külügyminiszter úrnak, amiben fölkérjük a külügyminiszter urat, hogy a magyar diplomácia avanzsálja magát ebben a kérdésben mindazokon a területeken, amelyeket a főosztályvezető úr említett. Tehát az ukrán, a szlovák bilaterális és egyéb multilaterális viszonylatokban is. Az Európai Unió és az Európai Tanács itt hangsúlyosan vetődik fel. Onnantól pedig tovább tudunk majd menni ezekbe az irányokba, amelyek most még itt elhangzottak. A nyomásgyakorlásnak egyébként valóban jó fóruma az Európai Parlament is. Fölhívnám a figyelmet arra, hogy Tabajdi Csaba lett a kisebbségi intergroup elnöke az Európai Parlamentben, amely több tucat, kisebbségi ügyekben elkötelezett képviselőt integrál. Azt gondolom, hogy a kisebbségi intergroup aktivitásának szintén lehetne ez hangsúlyos területe. Ha ezeket a konklúziókat a vendégeink, illetve a bizottság tudomásul veszi, akkor ezzel lezárnánk a bizottsági ülésnek ezt a napirendjét azzal, hogy megköszönjük vendégeinknek az előterjesztést, és sok erőt kívánunk a további munkához. Ennyiben a magunk részéről mi is fölajánljuk az együttműködésünket, és ha vehetem úgy Kocsi képviselő úr bólogatását a javaslatomra, akkor őt pedig megbíznánk azzal, hogy legyen egyfajta érintkezési felület, egy interfész az önök számára is az elkövetkezendőkben, a levelet pedig meg fogjuk fogalmazni. Van-e ezzel kapcsolatban bárkinek véleménye? Kocsi képviselő úr! KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Megköszönöm az elnök úr bizalmát. Természetesen hajlandó vagyok megtenni mindent, amit képes megtenni egy képviselő, és jó lenne... - bár biztos vagyok benne, hogy ebben érezhetem a bizottság teljes támogatását, akkor természetesen próbálok ebben az ügyben előrehaladást elérni. ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Vendégeinknek megköszönöm a jelenlétet. (Az ülés befejezésének időpontja: 13 óra 04 perc) Németh Zsolt |
