Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


Alsó határ
Forrás, 2011. december

Nem emlékszem a nevére. Úgyhogy megfordítom a szokást, közterületről nevezek el embert, az őrmestert a térről, ahol a háza állt.
Haladás őrmester.
Újszeged.
De most még egy másik időben létezem. A közeli fiúiskolában éppen befejeztem az első osztályt. A József Attila sugárútnak még Vásárhelyi a neve. A sarki magasház helyén gyümölcsös van.
Ötvenhat nyara.
Ha a kifejezést használtuk volna: kulcsos gyerek vagyok. Az öltözékem egy fürdőnadrág, a talpam alatt a flaszter jó meleg. A túloldali postás művelődési ház tetejére szerelt hangosbeszélő egész nap ontja a slágereket. A kedvencem:

"Bárhogy lesz, úgy lesz,
A jövőt nem sejthetem,
A sors ezer rejtelem,
Ahogy lesz, úgy lesz!
Bárhogy lesz, úgy lesz."

Azután évtizedeken át nem is hallhatom ezt a számot, mert nem " ahogy lett", hanem "úgy" .
Jósok kerülnek hatalomra. A jövőnket pontosan megmondják nekünk és kijelölik a hozzávezető utat. Ennek következtében kerül képbe Haladás őrmester.
Központi alak a képen.
Ahol nem áll senki, az ő.
1970 van.
Haladáséknál lakik albérletben Baka István és felesége, Ökrös Tünde. Mi a szomszédos Fogarasi utcában albérletezünk egy olajmunkásnál, akiből az esti két pohár után mindig kijön a Békés megyei parasztember. Nincs olaj, sehol a fúrótorony, nem kell a kobak. Hanem tehén, búza, ló.
Meg Szent Dávid!
Aki az egészet elhegedülte.
Az olajmunkás a konyhaszékről felugrik, s az ajtóból az éjszakába köp egy ortályosat.
Gyakran megfordulok Pistáéknál. Bármikor érkezem, a dúvalag Haladásné az előszobán éppen áthalad. Azután vissza, hogy azt se mulassza el, amit előző útján esetleg mégse hallott, mégse látott.
Mindig vannak könyvek a kezemben. Haladásné arcán, amint a könyveket meglátja, átfut az idegesség.
Mi van bennük?!
Dühöt vált ki belőle még a "kézirat gyanánt" kiadott, puha, sárga borítók közé ragasztott, rotaprint lemezről újságpapírra kicsinyített, A/5-ös tudszocjegyzet látványa is. Nem tudja, annak köszönheti, hogy az ura rendőr lehet Szögedében. Ahogy a tanár úr is mondja az állomás előtt, a sínek között. A tudományos szocializmus tanára, aki a másik oldalra szabálytalanul, a villamossíneken ugrándozik keresztül, amiért ráordít a rendőr. De a tanár úr rögtön visszaordít: "Csak hallgasson! Sokat harcoltam én a háborúban, meg ötvenhatban is, hogy maga itt rendőr lehessen."
Az utakat vigyázza a rendőr. Haladás őrmester mint sorompó. Ami a két lábra állt ember számára rendkívüli feladat. Mi mind függőlegesen, ő ellenben vízszintesen, a föld fölött egy méter tíz centivel a levegőben, nehogy arra menjünk, amerre tilos. S így tölti az egész életét. Teljes fölszerelésben vízszintesen tartania magát a föld fölött, hogy még a tányérsapkája se essen le, nem kis erőpróba. De "társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a szocializmus építésének e történelmi periódusában fellépjünk a büntetőjog eszközeivel azok ellen is, akik >az állampolgárok kisebb vagy nagyobb csoportjára< olyan >lelki< ráhatásokat eszközölnek, >amelyek alkalmasak arra, hogy a demokratikus államrendszer megdöntésére vagy megbontására való hajlandóságot és lelki készséget felidézzék, illetőleg a demokratikus állami rendszer alapintézményei ellen, vagy annak meggyőződéses híveivel szemben gyűlölséget keltsenek<. Az elmondottakból következik, hogy az állam elleni izgatást elkövetőkkel szemben - a büntetőpolitika elveinek betartása mellett - el kell járni".
Érthető Haladásné idegessége.
Hiszen a könyvet a sorompó, vagyis a levegőben fekvő Haladás őrmester fölött át is lehet dobni! És akkor Haladás őrmesternek fel kell csapódnia, hogy a könyvet, mint egy teniszlabdát, fonákkal visszaüsse. E pillanatban azonban át lehet szaladni alatta.
Még idegesítőbb a diáklakók ajtaján túlról kiáradó zene. " Légy az ici-pici pááárocskááám! Páááratlannááál szebb a páááros szááám!" Nem ez. Komolyzene szól a leningrádi részképzésről hozott lemezjátszón forgó bakelitlemezről. Amely érthetetlen. A sorompó se képes megállítani. S a zenét nem lehet elégetni se.
Mintha fát vágnának az embernek, nem is a hátán, hanem a dobhártyáján!
"Ráadásul ezek beszélnek szovjetül is."
Haladásné felháborodva suttog Haladás őrmesternek, s amint Tünde kimegy a konyhából, rohan, fedőt emel, lábasba néz.
Konyhahasználat. Így keresnek albérletet az egyetemista házaspárok. Anélkül nem lehetne megélni. De az csak a főzést engedi. Étkezni a szobában kell, a tanulóasztalon félretolva könyvet, jegyzetet.
Olajkályhakorszak. Vacsoraillat olajszaggal. Haladás beosztó házaspár csak az olajat tartja meg. Fa- és széntüzelésű vaskályhát állít Pistáék szobájába. Fölé egy tartályt szerelnek a falra. Sokféle ismerethiány szükséges akkoriban is, hogy az ember a tudatlanság alapú társadalom pártos és öntudatos tagja lehessen. Az olaj csináld magad vörösréz csövön folyik az égőtérbe. Onnan megy a fűtés. Egyszer ki isgyullad.
Minden négyzetméteren dirigál valaki.
Folyton néz valaki.
Önállóságdarabokat próbálunk egymáshoz illeszteni. A terep az éjszaka. Amikor ezek már alszanak. Különösen a napkelte előtti perceket szeretem. Amikor a sötétség már elengedi az időt, s a világosság még nem ejti foglyul. A legszabadabb napszak. A gyerekklinikán is mindig ez a néhány perc az, amit szeretek. A kórterem ablakában állok, bámulom a Tisza bizonytalanul kékes vizét, s amint kiszőkül lassan, ahogy meghatározódik.
Így ragadunk ott egy hajnalon Pistáéknál egy néptáncos sráccal. Maradunk reggel is. Vizsgaidőszak van, Tünde és Pista bemegy az egyetemre elintézni valamit, én tanulok, a néptáncos meg csak jól érzi magát. Később pedig alszunk egyet. A plafonról lógó villanykörtét égve felejtjük. Egyikünk az egyik könyvkupac tövébe, az egyik sezlonra borul, másikunk a másik könyvkupac mellett kummant. Fotelban? Karosszékben? Ezt csak a rendőrségi jegyzőkönyv tudná megmondani. De úgy gondolom, hogy nincs ilyen.
Arra ébredek, hogy verik a szobaajtót. Fölnézek, s az ajtó fölötti ablak keskeny csíkjában egy rendőrfejet látok. Nem Haladás őrmester az, hanem egy ismeretlen. A hang azonban Haladásné hangja.
"Tán meg is ölte azt a másikat!"
A néptáncos engem?
Én a néptáncost?
"Betelefonálok, mert világos van!"
Ez újra Haladásné.
Ahogy fölkelek, látom az udvaron az urh-t. A rendőrautót. Lada, Zsiguli akkoriban a járőrkocsi. Az oldalán széles, kék sáv, abban végig nagy, fehér betűkkel: rendőrség. Az urh-kocsi mellett a járőrtárs. Biztosítja az akciót.
Az autó tetején ritmikusan forog, villog a kék fény.
Ez már a jövő volt.

A Baka István Alapítvány honlapja»

Baka András a Délmagyarország december 10-i számában így reagált a cikkre:


   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu