Zelei Miklós

Szelmenci archívum

A változatlan határ
Élet és Irodalom, 2006. május 12.

Zelei Miklós: A 342-es határkő (Negyedszázad Kárpátalján). A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiadása, CD-melléklettel, Ungvár, 2006. 419 oldal, Ár: 6500 Ft.

Nagyszelmencen és Kisszelmencen szelmenciek laknak, magyar anyanyelvűek. Az első világháború végéig mindannyian Magyarországon éltek, utána Csehszlovákiában, a második világháború idején újra Magyarországon, azután a nagyszelmenciek újra Csehszlovákiában, a kisszelmenciek pedig a Szovjetunióban. Merthogy az 1945 februárjában aláírt jaltai egyezmény megálmodói a legkisebb mértékben sem ismerték az emberi léptékeket. Így történt, hogy az új határvonal kettévágta az ikerfalut. Ekkor lett ukrán oldalivá Kisszelmenc és szlovák oldalivá Nagyszelmenc. Hogy a határvonalat a vak is észre vegye, őrtoronnyal ellátott szögesdrótkerítést húztak ki rá. Családok, barátok, életek szakadtak ketté. A határvonalon csak a madarak járhattak át szabadon.

Ismerjük nagyban a vasfüggöny természetét, itt kicsiben ugyanolyan jó hatásfokkal működött. Kicsi a vasfüggöny, de erős.

Azt gondolhatnánk, épeszű világban ilyen nem történhet, csak hát a kelet-európai édes-savanyú burleszk nem ilyen elvek alapján működött. Hatvan évnek kellett eltelnie, hogy ez a bizonyos ép ész lehetővé tegye az átjárást.

A falu története mindent elmond a korszakról, kálváriája pontosan adja vissza a kor atmoszféráját. Zelei Miklós és riportjai mintegy a falu történetének részévé váltak, és ha nem írt volna sok más riportkönyvet, csak ezt, akkor is teljes életműnek tekinthetnénk.

Kárpátalja sorsát 25 éve dokumentálja a szerző, az ikerfalut 1994-ben kezdte kutatni. Cikkek, napilapos riportok mellett könyvben először A kettézárt falu (Ister, 2000) címmel írt dokumentumregényt, amiért Pro Literatura-díjat kapott. Csakhogy hiába minden elismerés, a szelmenciek ügye ezzel nem oldódott meg. Ugyanakkor a mű okán mind többen értesültek a kettézárt faluról, mígnem a szerzőt az USA kongresszusa emberjogi frakciójának ülésén is meghallgatták.

Zelei vérbeli riporter. Sajtónk állapotát és műfaji heréltségét tekintve talán az utolsók közül való. A riportozás nem pénznyerő automata, sőt, emésztő. 25 évig kitartani egy ügy, egy téma mellett állhatatos személyiséget igényel, ekképpen fonódik össze a szerző, a "kárpátaljasiak" és a szelmenciek élete.

A 342-es határkő, ami tárgyi mivoltában természetesen a két Szelmenc között található, olyan mű, melyben személyes és történelmi idő olvad össze, vagy ha úgy tetszik, válik ketté. Zelei összegyűjtött minden létező dokumentumot a két falu közös és elválasztott történetéről, könyve mégsem lett száraz ténytár, mivel jórészt saját életén keresztül gombolyítja a történet fonalát. A módszerről azt gondolhatnánk, hogy adta magát. Ám a könyvet olvasva mégis különös érzésünk támad, mert így nem csak a két falu lakóinak életéről tudósít, és nem csak a határvonal lehetetlen burleszkje körül járja kanosszáját (vagy ha úgy tetszik, sántaiskoláját), de magát a szerzőt is megismerjük, méghozzá kellően távolságtartó, ám közvetlen alapossággal. Ez a, talán előre el sem gondolt dramaturgia, duplán hitelesíti és olvastatja a könyvet. Tudnivaló, Zelei Miklós sokak szemében szálka, mint ahogy minden olyan ember, akiben van erő ahhoz, hogy kitartson az igazságról alkotott víziója mellett, és köntörfalazás nélkül beszéljen róla a nyilvánosság előtt. Ha belegondolunk, nem járunk messze a sajtó értelmes működési módjától.
A könyv többek között azt is példázza, hogy a civil akaratban is lehet annyi szufla, amennyivel történelmi léptékű eseményeket befolyásolhatunk. Természetesen nem a szerző nyitotta meg a két falu közti gyalogos határforgalmat, sőt, direkt megjegyzéseiben leírja, semmiképpen nem kér ebből a szerepből. Másoknak sokkal jobban áll. A történet ismeretében ugyanakkor abban is biztos vagyok, ha Zelei nem tartja ébren folyamatosan a nyilvánosságot, a szelmenciek még mindig nagy kerülővel vagy drága vízummal járnának egymáshoz névnapot köszönteni.
A dokumentumok között úgynevezett vendégszövegek is olvashatók Tódor János, Dlusztus Imre, Szigethy András és Baji Lázár Imre tollából, melyek szerves részei könyvnek. A cd-mellékletben szerepel a BBC Radio 3 három adása, melynek hangzó anyagát elsősorban Baji Lázár Imre Geopoétika című írása értelmezi. A dokumentarista fotók olykor futurisztikus pillanatokat rögzítenek.

A könyv utolsó, Szelmenci álmoskönyv című fejezetében Zelei naplószerűen rögzíti az eseményeket 2005. augusztus hatodika, este, 19 óra 25-től azzal az elhatározással, hogy mindaddig nem hagyja abba, míg a határ meg nem nyílik, illetve a határnyitás lesz utolsó bejegyzése. A nyitást szeptember 10-re tervezik, de időpontról időpontra tolódik, álhírek, rémhírek röpködnek, az átkelő fölkelti a maffia érdeklődését is. A napló utolsó bejegyzése 2005 november 9., 10 óra 28 perc. A határ zárva áll. A csúszás miatt a szerző elveszíti a könyv kiadására megítélt támogatást, ami a munka nagyságát tekintve a pártállami hivatalok bürokratikus rugalmatlanságát idézi, ekképp szerves része a műnek, édes kis láncszeme a fejben továbbra is működő vasfüggönynek. A szerző lezárja a naplót, és ezzel a könyvet is. Nincs okunk ünneplésre, még ha a határ hetekkel később, 2005 decemberében meg is nyílik. Mert hiába nyomjuk le a könyv fedelét, a benne élő világ továbbra is szivárog, pontosabban itt van, benne élünk. Hiába nyílt meg a határ, megnyitásának története jelzi, ezzel lényegében nem változott a világ. A kelet-európai társadalmak félelmei olyan mélyre hatolt gyökerekből táplálkoznak, melyek kioltásáról időben gondolkodni a létezés alapvető kérdései között szerepelhet. Naplójának utolsó mondatai között így ír a szerző:
"Nagy szerencsém, hogy a gyerekeim gyönyörűek. Hadd mondjam el itt, hogy a nyolcvanas évek vége felé, amikor néhány dolog egy kicsit azért bekeményedett, gyakran összeszorult gyomorral indultam haza vidékről vagy Pestről. Attól tartottam, hátha kárt tettek a gyerekeimben. Lehet, hogy ez az érzés alaptalan volt. Mégis, olyan világ fia vagyok, amelyik ilyen érzéseket szült az emberben, ha esetleg alaptalanul is."

Podmaniczky Szilárd

Az előzményeket lásd: Szelmenci archívum