Könyvek | | Színház
Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyvek
Könyvszerkesztés | | E-könyvek
Az első | | És még
Önéletrajz
Galéria
Nagy Szeder István
Archívum | | Szelmenci archívum
Nyitólap
English | | Slovensky | | Français | | Deutsch

  Nyitólap
 


Jegdelajer!
Még van elefántom


Élet és Irodalom, 2008. március 7.

Bangkok belvárosának egyik szűk mellékutcájában, a Muszate vendéglő utcára tett asztalaihoz a sarok mögül váratlanul odatornyosul egy Elephas maximus. Ázsiai elefánt. Kéreget vele a gazdája, hogy takarmány kell a jószágnak!... Tíz-húsz bahtot adnak a túristák. Hattal kell szorozni, a tízes fémből van, rézbetéttel, hasonlóan a mi százasunkhoz, a húszas már papírpénz. Minden pénzen IX. Ráma szemüveges arca. Ő az 1782 óta uralkodó Csakkri-dinasztia kilencedik királya.

Az elefántos koldulást törvény tiltja. A rendőr elzavarja az Elephas maximust meg a gazdáját, de a hatvan kilométer hosszú városon át nem tud a nyomukban maradni. Ballag az elefánt az autók között, két sarokkal odébb megállítják, és folytatnia kell a kéregetést. A farka alufóliába van tekerve, hogy visszaverje a fényt, másképp szinte egyáltalán nem látszana ki az estéből. Van, amelyiknek macskaszemet kötnek a farkára, vagy lámpást, lampiont akasztanak rá.

Az én elefántomon nincs világítótest, itt áll egy oszlophoz láncolva a sok közül az egyik elefántmutatványos telepen, a Metang-völgyében, Bangkoktól körülbelül nyolcszáz, Csiangmaitól, a régi fővárostól mintegy ötven kilométerre északra. Az én elefántom festéssel szórakoztatja a közönséget: festő elefánt, erre idomították.

Az én elefántom?

Kapcsolatok és függések nemzetek fölötti rendszerében élünk. Akkor ez ne csupán annyit jelentsen, hogy a csiangmai Tesco Lotus mellett ugyanaz a reklám jön szembe, mint ami onnan nyolcezer-kétszáz kilométerre a Budaörsi úton, hanem jelentse azt is, hogy mondhatom: van elefántom.

Az én elefántom itt a legnagyobb, ezért választottam őt. Elindulok felé, arrébb oldalaz, amíg engedi a jobb lábára kötött lánc.

Fél. A könyörtelen bánásmóddal természetellenes körülmények közé kényszerített ipari elefántokhoz hasonlóan himbálja magát, imbolyogva táncol, amíg engedi a két-három méteres lánc.

Három-négy éves korában kezdték betörni. A két első lábát megkötözték, amitől mozgásképtelenné vált, és beleállították a betörőketrecbe. A betörőketrec fából, bambusztörzsekből készül, annyira szűk, hogy a rácsok belevágnak a testbe. A tökéletesen kiszolgáltatott állapotba került növendék elefántomat ekkor számosan körülállták és szöges botokkal szúrkálták a lábát meg a fülét. A füléből kisebb darabokat ki is tépkedtek. Ettől lett szelíd! Meg az étel- és a vízmegvonástól, meg attól, hogy ha elaludt, fölébresztették. A következetes kínzástól fejlődtek ki művészi képességei, ecsetkezelése magabiztossá vált, faktúrás, nagyívű képeket fest. Az ormány érzékeny, finom testrész, az elefánt egy gyufaszálat is fel tud venni vele, beidomítják arra is, hogyan kell fognia az ecsetet, s a meghatározott rendben elhelyezett edényekből mikor melyik színt válassza, milyen vonalakat húzzon és milyen foltokat fessen. Így lett kedvenc az elefántshowban.

Most szünet van. A hajcsár kikötötte az oszlopához az elefántistállóban, és elédobott egy laza kéve zöld kukoricaszárat. Egy elefántnak legkevesebb napi százötven kiló élelemre van szüksége, de egy olyan nagynak, mint az én elefántom, háromszáz kiló is kell. Itt éheznek az állatok. Négy elefánt áll most kikötve, a fejük fölött műanyagtető, fal nincs, az aljzat betonból készült, kimarjul tőle a patájuk és sebes lesz az ormányuk, ahogy csapkodják rajta. Az én elefántom sebei is hipermangántól lilák. A háta is sebes, amikor nem fest, alighanem hátasként dolgozik. Sérülés van az oldalán is. Ezt az elefántcsáklya okozza. Bambusznyélre húzott szigony, az egyik ága egyenes, a másik hajlított, ez a hajcsárok irányító eszköze. Ezzel hajtják az állatot az elephant riding feliratú, magasított álláshoz, az elefántállomásra, ahol a turisták beülhetnek az elefántszékbe. Egy székben ketten ülnek, de vannak olyan elefántszékek is, amelyekbe hat-nyolc vendég belefér. Vagy másféltucat elefánt jár körbe-körbe a vendégekkel, akik a végén oklevelet kapnak, hogy képzett elefántlovaglók. A bambusznyelű elefántcsákányok szorgalmasan dolgoznak a hajcsárok kezében. Nincs olyan állat, amelyiknek mindegyik patája ép volna, amelyiknek a hátán, az oldalán ne volnának nagy kiterjedésű sérülések.

A vadon élő elefántot törvény védi Thaiföldön. A házi elefántra nem vonatkozik ez a védelem. A házi elefánt háznál születik, de ki bizonyítja be a rengetegben, az egymástól hetven-száz kilométerre álló házak között, hogy a növendék elefánt háznál született-e, vagy kilőtték az anyját, amely nyolc-tíz éves koráig gondozta volna a borját? A házi elefánt haszonállat, kéregető elefántként dolgoztatják, a turizmusban alkalmazzák, igavonó az erdőirtásokon, a teherszállításban pusztul el, mert hatékonysági célokkal napi két-két és fél műszakot kell teljesítenie.

A másik elefántomnak a nevét is tudom: Bunkum. 1950 körül született, teherhordó és mutatványos munkaelefánt volt. Pompás agyarai voltak, amelyek felkeltették az elefántcsont-orvvadászok érdeklődését. Az erdei munka után láncra kötött elefántnak droggal kezelt takarmányt adtak, és amikor elkábult, levágták az egyik agyarát, annyira mélyen, hogy idegeket is sértettek a fűrésszel. Mire végeztek, a drog hatása csökkent, az elefánt felriadt és az orvvadászok megfutamodtak anélkül, hogy a másik agyarát is le tudták volna fűrészelni. Amikor a hajcsár visszatért és felfedezte, mi történt, rövidre fűrészelte a megmaradt agyart, hogy az orvvadászoknak ne legyen miért visszatérniük.

Számtalan hasonló történetet jegyeztek fel az Elephant Nature Parkban, amely Bunkumot is kiváltotta és kimenekítette. Az ENP a mutatványos elefántteleptől északra, Mianmar határától nyolcvan kilométerre működik, ugyancsak a Metang folyó völgyében, a part mentén, több mint ötven hektáron. Srí Lankán létezik még egy hasonló elefántmenhely az egész világon, de annak nincs olyan jó híre, mint az Elephant Nature Foundation által fenntartott ENP-nek. Az alapítványt az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából támogatják. Például úgy is, hogy egy természetbarát angol lány a szüleitől autót kapott volna a huszadik születésnapjára, de ő azt kérte inkább, hogy azon a pénzen vegyenek meg egy munkaelefántot, és adják oda az Elephant Neture Parknak. A világ minden tájáról jönnek ide az önkéntes segítők. Heti kétszáz dollárt kell fizetniük, hogy dolgozhassanak a parkban, hogy a thai elefántpásztorok felügyelete mellett gondozhassák a harminckét állatot, amely most a parkban él. Bambuszból összerótt kunyhókban laknak, bent van a villany, s az ágyakhoz moszkitóháló szolgál a mérgespókok ellen.

Az elefánt emlékezete kiváló. Egy évtized is kell némelyiknek, hogy megnyugodjon, elfelejtse a brutális bánásmódot, a csonkításokat és szabadon élve a park védett környezetében megtanulja, hogy megbízhat az emberben. Ha egy új elefánt érkezik, a többiek körülfogják, az ormányukkal símogatják, legyezgetik, mintha csak azt magyaráznák, hogy elmúlt a kínzás, itt már békében lehet élni - és befogadják valamelyik családba. Az elefántok ugyanis családokat szerveznek. A különböző helyekről jött idegen állatok viszonylag hamar megalakították családjukat, s ötös-hatos csoportokban trombitálnak a legelőn. Ha a természeti park nem tud megvásárolni egy elefántot, vagy azért nem, mert a gazdája nem adja el, vagy mert nincs pénz, akkor legalább kibérlik egy időre, hogy gyógyíthassák, vagy hogy kipihenhesse a borjadzást.

Itt nincs csákány, az elefántpásztorok a tenyerükkel irányítják az állatokat, egy egész csorda ballag lefelé a folyóhoz, a mindennapos délutáni fürdetésre. A parton felgyorsulnak, belerobognak a vízbe, pásztoraik lecsússzannak róluk, kefével sikálják a bőrüket, vödörrel locsolják a hátukat. A felfrissülés után az állatok felkapaszkodnak a partra, s az ormányukkal azonnal több kiló homokot szórnak a hátukra, a legyek, az élősködők és a nap ellen. Aztán beállnak a pálmalevelekkel fedett elefántszárnyékba, és megszárítkoznak. Amelyikük rászorul, azt elkormányozzák a rendelőbe, amelyre méteres betűkkel van kiírva - nyilván nem az elefántok miatt -, hogy Elephant Medical Center, s egy kisebb ajtón: medicine room. Itt vannak az elefántorvosságok, amelyeket, hacsak nem injekcióban adnak be, a takarmányba kevernek. A takarmány szó értelme nem egészen pontosan az, mint ami itthon. Egy zsák banán egy elefántnak a fürdetés utáni uzsonnája, meg dinnye, uborka, sütőtök, zsenge bambusz- és kukoricaszár. Huszonnégy órából húszat töltenek evéssel.

Az Elephant Nature Park alapító igazgatója Sangduen "Lek" Chailert. Még thai méretek szerint is törékeny asszony, akinek a nevébe is bekerült e tulajdonsága, s világszerte így ismerik: Lek. Kicsi. Most már nálunk is. Lek itt volt Budapesten, az Újpesti MEO Galéria Ruam mua! Fogjunk össze az elefántokért! című kiállításának megnyitóján. Azóta már iskolai csoportok állnak sorba, hogy láthassák Lek fotóit az elefántokról, a róluk szóló filmeket, s tanuljanak a távoli példán itthoni környezettudatosságot.

Hisz minden oly közeli.

Üldögél az elefántpásztor a Metang-völgyi fűben és bicskával farag. Megvásárolok egy elefántpásztor-faragást, amely párosodó elefántokat ábrázol. Meglátja egy másik pásztor a kezemben a kétalakos kis szobrot, elvigyorodik és felkiált: "Jegdelajer!"

Száz éve még százezer elefánt élt Thaiföldön. A számuk ma már alig több ötezernél.

Jegdelajer.

De meddig?

Néhány villanás a thaiföldi utazásról

   
2004. © Zelei Miklós. Minden jog fenntartva!
E-mail: info@zelei.hu