| |
Számadás
Pro Minoritate, 2006/Tavasz
(Széljegyzetek és észrevételek Zelei Miklós A 342-es határkő. Negyedszázad Kárpátalján című könyvéről)
Mottó: "A [XX. századi magyar] történelem arról szól, hogy hosszú ideje benne élünk egy olyan történelmi helyzetben, amely számunkra nem kedvező, és amelyen jelenleg nem tudunk változtatni" 1
Zelei Miklós 1948. november 8-án született Kiskunhalason. Édesapját, postamester lévén, ide-oda helyezték a nagy magyar Alföldön, így az 1920-ban "átrendezett" anyaországot már gyermekkorában jobban, és alaposabban megismerte, mint legtöbb nemzedéktársa. Általános iskolába Szegeden és Mezőkovácsházán járt, a gimnáziumot pedig három középiskolában és két városban - Budapesten és Battonyán - végezte. (Kiskamaszként két esztendőn át a VIII. kerületi Kulich Gyula kollégiumban szocializálódott, ahol a kádári aranykor minden társadalmi rétegéből talált magának mintát: a "zacisoktól", vagyis az állami gondozott elvadult lelencgyerekektől kezdve jámbor vidéki fiúkon át elkényeztetett diplomata- és kádergyerekig bezárólag.)
Felsőfokú tanulmányait ismét Szegeden, 1968-1973 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte, 1978-ban sajtómunkási diplomát kapott a MÚOSZ Újságírói Iskolájában.
Első nyomtatásban megjelent írásait még középiskolásként jegyezte, ami viszonylagos ismertséget, ennélfogva bizonyos védettséget jelentett számára. Tanítani sohasem tanított, tudományos fokozatot nem szerzett: költő és vérbeli "oknyomozó" újságíró lett.
Annak kiderítése, hogy e kétfajta "státus" hogyan fér, és miként függ össze egymással nem ennek az írásnak a feladata, majd fölfedi a "hálás" utókor, ha akarja. Mindenesetre Zelei két és fél esztendővel hatvanadik életéve betöltése előtt máris markáns életművet tudhat magáénak: közel húsz kötet sorakozik polcán, verseskönyvek, riportkötetek (jó néhány Gazsó L. Ferenccel közösen 2), szociográfiák, élvezetesen komponált cikkgyűjtemények és egy - jó értelemben - elhíresült (ál)regény, a 2000-ben a budapesti Ister [Duna] Kiadó gondozásában megjelent A kettézárt falu.
Ez utóbbi külön méltatást igényelne és érdemelne.
Nem azért persze, mert pontosan az ezredfordulón látott nyomdafestéket, s talán még azért sem, mert - ritka kivételként - hatása, sodrása oly szokatlanul nagynak, erőteljesnek bizonyult, hogy még az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában is hivatalos meghallgatás tárgya és ürügye lett. 3
Nem, a beszédes című regény azért (volna) külön "fejezet" Zelei munkásságában (és a magyar szociográfia történetében), mert az általa - pontosabban szerzője állhatatossága, ügyszeretete, ütésállósága és "elkötelezettsége" révén 4 - kiváltott politikai folyamat eredményeként a Felszabadító Szovjet Hadsereg (elvontabban: a Történelem, patetikusabban: magyar Fátum) által 1945-ben brutálisan kettévágott kizárólag magyarlakta ukrán-szlovák határfalu között 2005. december 23-án megnyílt az "aranykapu" 5: a "szlovák" Nagyszelmenc és az "ukrán" Kisszelmenc két fele 6 hat évtized múltán ha nem egyesülhetett is egymással, mindenesetre népe "kerülő" (és időrabló adminisztratív eljárástömkeleg) nélkül átsétálhatott a kettémetszett gyepün 7 (határmezsgyén).
Szerencsésebb (társadalom)történelmű országokban és nyugodalmasabb korokban a hosszadalmas technikai-adminisztratív procedúrát sutba dobva e teljesítmény töredékéért is a Tudományos Akadémiák levelező tagjává választják az embert, s szinte bizonyos, hogy testre szabott tanszéket létesítenek számára valamelyik vidéki egyetem szociológiai fakultásán. Sőt, még az is megeshet, hogy szobrot állítanak neki, talán még életében, a balkáni gerlék és a városlakó (urbánus) galambok nagyobb gyönyörűségére.
Ez persze (szándékos) túlzás: globális és tovább globalizálandó századunk elején már aligha képzelhető el. Az a tény viszont, hogy Zelei, bár akkortájt aránylag sokat szerepelt a közszolgálati televízióban és a különféle országos terjesztésű napilapok hasábjain még ezzel az igen nehezen kétségbe vonható "dobással" sem lett "befutott" magyar író, netán megkerülhetetlen referencia-pont, sokat elárul a Kádár-rendszer utolsó (puha) korszakában fölerősödött magyarországi politika- és társadalomtörténeti valamint értelmiségszociológiai folyamatok természetéről és azok jellegéről. 8 Ideértve a hol rendszerváltásnak, hol rendszerváltoztatásnak nevezett (történelmileg persze "szükségszerű", s így aligha elkerülhető) bűvészmutatvány egyszerre hierarchikusan merev és rugalmasan automatikus igazodás-kényszereit is. 9
Ám ennek felületes elemzése is jócskán meghaladná ezen írás szándékosan szűkre szabott kereteit, s talán most még, egy új történelmi korszak hajnalán (mindenestre a "rendszerváltás" megmásíthatatlan lezárulása után) 10 nem is érkezett el még az ideje. Arról nem is beszélve, hogy remélhetőleg Zelei Miklósnak is lesz erről (és ehhez) még egy-két szava...
Térjünk azonban vissza kiindulópontunkhoz: Zelei Miklós ez év januárjában vadonatúj "opust" tett le az asztalra: A 342-es határkő. Negyedszázad Kárpátalján címmel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség gondozásában, méghozzá Ungvárott.
E könyv ismertetése most feladatunk.
A mű első, felületes ránézésre lazán szerkesztett cikk- és portrégyűjtemény, amely körkörös, ámbár igen szívós közelítésben egyetlen igazán fontos dologra összpontosít a kettézárt falu képében megnyilvánuló kárpátaljai magyar hétköznapokra.
Ha úgy tetszik, s ezt a kötet alcíme is jelzi, a hajdani Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros megyék maradékából és tovább morzsolódó tört részeiből kialakított viszontagságos históriájú tartomány utolsó negyedszázadának folyamatait kívánja érzékeltetni, és megfoghatóvá tenni számunkra.
Itt, ezen a pontos máris megkísérelhetjük begyömöszölni Zeleit valamilyen nyögvenyelősen megkonstruált skatulyába: a két világháború közötti, s épp felföldi ihletésű 11 falujáró szociográfia utóvédjébe, a "sarlósok" közé épp úgy besorolható, mint a Magyarország felfedezése című magas színvonalú honi sorozat alkotógárdájába. (Jóllehet azok többnyire céhbeli szociológusok és történészek, s bizonyára Zelei sem tart igényt a minden áron való címkézésre, ami persze Magyarországon ki- és elkerülhetetlen.)
A tények azonban ez esetben is "makacs dolgok", ezért Zelei eme könyve - legalábbis szándékait tekintve - Beke György két-három évtizeddel korábbi erdélyi, partiumi, bánsági és moldvai "barangolásai" 12 kötetekbe foglalt eredményeivel is összevethető.
Abban a vonatkozásban bizonyosan, hogy alaposan megrostált és akkurátusan ellenőrzött történelmi és (kemény) társadalomtörténeti tényeket közöl olvasójával.
Ám túl azon a vaskos közhelyen, hogy "minden mindennel összehasonlítható", a különbségek is rögvest szembeszökőek, amelyek nem csupán az akkori erdélyi viszonyok (a kádárinál hatványozottabban és összemérhetetlenül durvább ceausescui aranykor) és átmeneti (rendszerváltós) korszakunk eltéréseiből eredeztethetők, hiszen a közlés körülményei és feltételei egyaránt gyökeresen megváltoztak. Beke annak idején azért publikált annyi dokumentumot sokszor céhbeli historikusokkal is versenyre kelve 13, azért idézett nyakra-főre elfeledett vagy szándékosan "elsüllyesztett" régi szerzőket, mert hiányt pótolt: a román(iai) történelemoktatás és központilag elvárt (elrendelt) elhallgatás, gyakran hivatalos (mert törvény erőre emelkedett) csúsztatás-hamisítás okozta helyzet- és nemzettudati károkat kívánta a maga eszközeivel korrigálni! Vagyis közhasznú, a szélesebb magyarnyelvű olvasóközönség által is "fogyasztható" népszerűsítő (ál)történelemkönyveket írt, riportoknak, visszaemlékezéseknek és útirajzoknak álcázva őket.
Zelei helyzete ebből a szempontból könnyebb is, nehezebb is.
Könnyebb, mert elvileg bárki bármit közölhet manapság, ha mondanivalójához fórumot, illetve kiadót talál magának, a kiadó pedig szponzort vagy mecénást. Jóval nehezebb viszont azért, mert az 1920-ban "elcsatolt" hajdani (nagy)magyar országrészek, tartományok és vidékek történelmi súlya, társadalom- és művelődéstörténeti jelentősége és köznapi presztízse távolról sem azonos. Ilyenformán a "leszakadt nemzetrészek" tagjait is automatikusan rangsorolja a magyaroszági közvélekedés és a még mindig virulensen rendies osztályozó-skatulyzó hajlam: igazán nem mindegy ha valaki a muravidéki Alsó-Lendváról vagy magából a "kincses" Kolozsvárról jelentkezik be valamelyik budapesti szerkesztőségbe vagy kopogtat valamilyen honi párt vagy állami "tényező" párnázott irodája ajtaján.
Arra, hogy ez az alaphelyzet miféle friss igazodáskényszerekkel, alakoskodásokkal és - ennélfogva - a környező országok elitjeinek milyen borzalmas (további) torzulásaival jár, most nem térünk ki, máris megkezdődött szakszerű feltárása 14 monográfiák tucatjait igényli majd.
Ehelyett maradjunk egyelőre annyiban, hogy egy ungvári, beregszászi vagy munkácsi magyar (tény, értesülés, esemény, intézmény, publikáció vagy szerző) eleve automatikusan hátrább (lejjebb) van (kerül) egy szabadkainál, újvidékinél, kassainál vagy pozsonyinál, egy brassairól, marosvásárhelyiről vagy temesváriról nem is beszélve...
Mi "anyaországiak" pedig ezt az önkéntelen és szerfölött sértő, lélektipró besorolást úgyszolván reflexszerűen űzzük, legtöbbször halvány lila gőzünk sincs arról miféle frusztrációkat keltünk, rosszabb esetben nehezen gyógyítható sebeket ejtünk vendégeinken, hivatalos, fél- és nem hivatalos partnereinken, sokszor barátainkon. Hiszen nem elég az "uralkodó nemzet" többnyire nem is szándékos hatalmi dölyfét, adminisztratív és nyelvtudásbeli fölényét nap mint nap elviselni, még a magyarországiak jobbára tökéletesen megalapozatlan és indokolatlan lekezelő attitüdjét is lépten-nyomon is kezelni, feldolgozni kell (muszáj).
Magyarán ha valamit - bármit - el akarunk érni, nyelni, jó képet vágni, tovább tűrni, alakoskodni és torzulni kell. (E helyzet lehetséges okaira és várható katasztrofális következményeire érzett rá Németh László 1935-ös Magyarok Romániában című útijegyzeteiben, s ugyanezen kisebbségi állapot lélektani abszurditását és elviselhetetlenségét fejezte ki Makkai Sándor 1937-es Nem lehet-je.15)
Zelei új könyvének föntebb már jelzett dokumentumértékén túl egyik fő nóvuma épp az, hogy a szerző nem csupán e lélekölő általános kisebbségi léthelyzet bugyrait ismeri a beavatottak szintjén, hanem egyszersmind az is, hogy írás közben egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől: minden szempontból az egyik legmostohább sorsú "leszakadt" régió épp Kárpátalja! S ezt a tényt finom írói eszközökkel mindvégig érzékelteti, érvényesíti is.
Mi több, tudomásunk szerint úttörő módon, még általánosabb érvényű fogalmi apparátust is mellékel hozzá számunkra: az anyás (anyások) kategóriájának árnyalt bemutatásával, akik mi volnánk, viszonylag szerencsésebb adottságú anyaországiak.
Ebből persze logikailag szervesen következik a fogalom ellentettje: azok a nem-anyások, akiknek nincs anyaországuk. S nyilván azért azok, azért lettek azzá, mert az anyaország kifutott talpuk alól, határait ismeretlen erők eltolták, a korábbi egységesnek gondolt és remélt nemzettestet pedig szétszabták, átszerkesztették, ennélfogva ők bizony anyátlanok, az édes anyaföldet, anyaországot önhibájukon kívül elveszítettek, a mostoha sorsra kényszerültek, az árvák, az érzelmi számkivetettek.
Ez olyan elemi összefüggés, hogy szinte fölösleges is mibenlétét taglalni, talán még egy hatéves kisgyerek is fölfogná.
Mi, az anyaországi közvélemény, értelmiség és politikai elit azonban változatalanul alig vagyunk rá tekintettel, és észre sem vesszük, hogy ha záros határidőn belül nem dolgozunk ki valamilyen ésszerű és valódi (pártok feletti és országhatárokon átnyúló) (össz)nemzeti stratégiát épp amaz Európai Unió ölelő karjai között szenvedhet ki végérvényesen a kossuthi-deáki-eötvösi liberálisnak és demokratikusnak megálmodott virtuális Magyarország, amelynek megvalósíthatóságáért - sok egyéb ok és célkitűzés mellett - oly igen vágyódtunk az Unió államközösségébe.
A közvélekedés és a gyakorlatilag mindenki által osztott közremény az integrált "Európát" valamiféle nemzetek feletti menyországnak, a Brüsszel és Strasbourg által elvárt, sőt kikényszerített kétségkívül jó szándékú és távlatos intézkedéseket pedig egyfajta panaceának tartja s szinte egyáltalán nem számol azzal, hogy a francia típusú nemzetállamot, a szűkkeblű centralisztikus államnemzeti beidegződéseket még az Unió szivében (és motorjában) német- és francia földön sem haladták meg, legalábbis a gyakorlatban.
Az pedig kelet-középeurópai közhely (mellesleg kemény történelmi, történetbölcseleti és hétköznapi tény), hogy bármiféle (minden fajta) nemzetekfeletti államszervezeti képződmény (ha létrejött egyáltalán) azért nem volt igazán sikeres és tartós régiónkban, mert a nyugati (főként francia) minták évtizedes (esetleg évszázados) spät-ekkel, történelmi-társadalomtörténeti (fázis)eltolódásokkal érkeztek térségünkbe.
Az itteni "közeg" (társadalomszerkezet és mentalitás) különbözősége okán pedig hatásuk is másmilyen lett a vártnál, netán még rontott is a dolgokon, ahelyett hogy orvosolta volna az öröklött bajokat.
Az igazi intézkedések, történések - s ezt a per(- és sors)döntő szálat, akárha vörös fonálként Zelei példás eltökéltséggel vezeti végig szövegén - mindig helyi szinten dőlnek el: az újfent francia mintájú európai építés 16 egyik kulcsfogalma, a szubszidiaritás nagyobb dicsőségére.
Akkor pedig a minden kétséget kizáróan magasröptű alapelv (principium) magyar szemszögből könnyen az ellentettjébe fordulhat és hiába spiritualizálódnak-légiesednek közben a határok, ha a fennkölt "európai" irányelveket a helyi potentátok változatlanul a távoli múltból öröklött fogalomkészletük, továbbélő előítéleteik, öröklött negatív beidegződéseik és persze földhözragadt lokális érdekeik szerint értelmezik, magyarázzák - és érvényesítik majd.
Különösen, ha egy-egy régió - példának okáért épp Kárpátalja - "egyelőre" a schengeni határokon kívül reked...
Akkor pedig sajnos tényleg bekövetkezhetnek Deák Ferenc egy több mint másfélszáz évvel ezelőtt - még 1842-ben - szövegezett baljós víziójának további következményei: "[A Habsburg Birodalom felbomlása esetén a szentistváni] Magyarországnak magyar tartományai semmivé lennének önállóságukra s nemzetiségökre nézve, de hiszen ezekkel Európa mit gondolna? Sem számuk, sem politikai fontosságuk, sem műveltségük, sem kereskedésük nem olyan, hogy ezáltal más nemzetek szimpátiáját bírnák, - s valamint most [1842-ben] Európa nemigen törődik azzal, hogy az Európában lakó 6 millió oláh [román] miképpen van szétszórva és eldarabolva, úgy akkor ezen számnál is kevesebb és már eddig is elszórt magyarok sorsának tekintete Európát éppen nem gátolná politikai számolásában, úgy bánnának velü[n]k, mint tört számokkal, s odavetnének bennünket, ahová mintegy adjustáció [kiigazítás] gyanánt jobbnak látnák." 17
Erre lehet, sajnos, mementó épp az, ami Zelei könyvének tárgya: a 342-es határkő tőszomszédságában a szlovákiai Nagy- és az immár ukrajnai Kisszelmencen játszódó szomorú történet.
Vagyis "leszakadt nemzetrészeink" máris vészesen megfogyott maradékai lassanként a környező népek - a hajdani nagymagyarországi "nemzetiségek" - beolvasztandó demográfiai tartalékhadává minősülhetnek át, s - történetbölcseletileg - még örülhetünk is, ha a formálódó posztmodern(posztkommunista) nemzetek újrainduló polgárosodásának (pontosabban polgári érdekű középosztályainak) értékes elemeivé, esetleg kötőanyagává válnak.
Úgy ahogy annak idején a magyar zsidók (zsidó-magyarok) a meg nem valósult kossuthi mintaországban, legalábbis annak ígéretes - 1920-ban brutálisan véget ért - aranykorában, a "boldog békeidők" reményteljes évtizedeiben...
Ha másért nem is, mindennek tünetértékű okadatolt előrejelzése miatt is igen fontos könyv Zelei Miklós számadása.
A higgadt (összenemzeti) számvetés elvégzéséhez tudomásul kell vennünk, "hogy hosszú ideje benne élünk egy olyan történelmi helyzetben, amely számunkra nem kedvező, és amelyen jelenleg nem tudunk változtatni."
Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez örökre igy marad, s azt végképp nem, hogy karbatett (felemelt) kézzel kellene várjuk a magyar fátum beteljesedését.
Borsi-Kálmán Béla
Zugló, 2006. május
1. Zelei Miklós: A 342-es határkő. Negyedszázad Kárpátalján. Ungvár, 2006, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 336. (a továbbiakban: Zelei 2006.)
2. Szépséghibák. Budapest, 1986, A szerzők magánkiadása, A tolvajkulcs. Budapest, 1988, Data Manager, Tűz is volt babám! Budapest, 1989, Tudósítások Lap- és Könyvkiadó Kft., Örjítő mandragora. Budapest,1989,Pallas Lap- és Könyvkidó Vállalat, Dübörög a senki földje. Budapest, 1990, Innomark, Az elrabolt emberöltő. Budapest, 1990, Képes7 Könyvek.
3. Lásd Meghallgatás Szelmenc ügyében I - II., in: Zelei 2006, 325.
4. Napi hordalékát lásd Szelmenci álmoskönyv, in: Zelei 2006, 337-414.
5. Lásd Kinyílik az aranykapu, in: Zelei 2006, 289- 291.
6. Lásd Félfalunap, in: Zelei 2006, 293-294.
7. Lásd Határmegnyitás 2005. December 23., in: Zelei 2006, számozás nélküli hozzáfűzött lap a kötet végéről (fotóval).
8. Ennek érdekes és értékes kortörténeti dokumentuma a Gazsó L.-Zelei szerzőpáros írásunk 2. jegyzetében feltüntetett 1986-os keltezésű első közös munkája egy akkoriban gyanús körülmények között öngyilkosságot elkövető valóban észvesztően gyönyörű (ráadásul családi hátterét tekintve a "levitézlett" úri középosztályból származó) szépségkirálynő életútjának és tragikus sorsának felvázolása, amelyből feketén fehéren következtetni lehetett a korszak sajtócápáinak és a hozzájuk kapcsolódó rendvédelmi szerveknek némely visszaéléseire és felelősségére. A botrányosnak számító lelplezés végül is úgy láthatott nyomdafestéket, hogy a Siklósi Norbert nevével fémjelzett gyakorlatilag teljhatalmú média-érdekcsoport által meghirdetett sajtóembargó - a már lazuló viszonyoknak és a rendszerváltást közvetlenül megelőző enyhültebb légkörnek köszönhetően - a könyvkiadásra nem vonatkozott, a Könyvkiadói Főigazgatóság jóindulatú helyettes vezetője (Páll Rózsa) pedig szemrebbenés nélkül ráütötte a jóváhagyó pecsétet a kéziratra. (Zelei Miklós szives közlése.)
9. Lásd erről bővebben: Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás Prohászka Imre fotóival. Budapest, 2003, Rubicon Könyvek.
10. Vö. Szilágyi Ákos: Rendszerváltás 2006 Két középosztály egy országban I., 2000, 2006/3., 3-17.; uő.: Magyar középosztályok rendszerváltása II., 2000, 2006/4., 3-18.
11. Kárpátalja 1938-ig Csehszlovákiához tartozott, 1938 és 1945 között ismét Magyarország része volt, ekkor "egyesült újra", történelme során először Ukrajnával - immár a nagy Szovjetunió keretei között. Vö. Kárpátalja: hidfő vagy senki földje? Zelei 2006, 74-94. (Az "újraegyesítésről" különösen: 81-82.) Mi lesz veled, Kárpátalja? uo. 120-127.; Posztszovjet Kárpátalja, uo. 137-142.; Ukrajna: mai realitások, uo. 167-169.
12. Lásd Beke György: Barangolások Erdélyben. 1. kötet: Szigetlakók. Budapest, Mundus Kiadó; 2 kötet: Boltívek teherbírása. Budapest, Mundus Kiadó; 3 kötet: Az Értől a Kölesérig. Budapest, Mundus Kiadó; 4 kötet: Bartók szülőföldjén. Budapest, Mundus Kiadó, 2002.
13. Beke György: Veress Sándor tolla és körzője. Bukarest, 1976, Politikai Könyvkiadó; uő.: Kossuth-emigráció Bukarestben. Magyar emlékírók a régi Romániában. Budapest, 1998, KÖZDOK Kft.
14. Lásd erről Bárdi Nándor alapvetését: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Problémakatalógus. Pozsony, 2004, Kalligram Könyvkiadó.
15. Szövegét - a körülötte kirobban fájdalmas vita dokumentumaival együtt - lásd Nem lehet. A kisebbségi sors vitája.. Válogatta Cseke Péter és Molnár Gusztáv; az előszót Cseke Péter, az utószót és a jegyzeteket Molnár Gusztáv írta. Budapest, 1989, Héttorony Kiado (A nevezetes vitairat szövegét lásd uo. 105-111.)
16. Lásd erről Michel Foucher: La République européenne. Entre histoires et géographies. Essai. Paris, 1998, Éditions Belin, (magyar fordításá: Európa - köztársaság. Történelmek és geográfiák között. Esszé. Budapest, 1999, Napvilág Kiadó, Politikatörténeti Füzetek, XIV.) Vö. Borsi-Kálmán Béla: Gondolatok Európáról - és a "francia Európáról", in: uő: Pillanatkép. Két írás a geopolitika tárgyköréből. Budapest, 2003, Nyitott Könyv, 133-140.
17. Deák Ferenc Oszterhueber Józsefhez, Pesten, november 10-én 1842, in: Deák Ferenc kiadatlan leveleiből. Válogatta, jegyzetekkel ellátta és az előszót írta Sándor Pál. Budapest, 1992, Magyar Történelmi Társulat, 64-65. Lásd erről bővebben: Borsi-Kálmán Béla: Geostratégiai lehetőségkeret és nemzetpolitika (Magyar álmodozás és román pragmatizmus Trianin előtt), in: Kelet-Európa: történelem és sorsközösség Palotás Emil 70 születésnapjára. Szerkesztette Krausz Tamás. Budapest, 2006, ELTE Kelet-Európa Története Tanszék, 55-76.
|
