„Nagy Szeder István... kinél jobban senki se szereti városát“
(Zelei Miklós: A halasi norma)
Forrás, 2005. február

A címben foglalt idézet Vorák Józseftől származik, aki a halasi csipkéről írott közös munkánkat e szavakkal ajánlotta a város szülöttének, az akkor még kiközösített, s otthonában is csak megtűrt Nagy Szeder Istvánnak. Magam akkor már nem éltem Halason, de mindig örültem annak, hogy a nyílt, szókimondó és mindenkivel szemben végletesen egyértelmű, őszinte szavú, s mindenkor igazmondó ember barátságát élvezhettem. E tulajdonságai mellett érezhető volt a másokkal szemben megnyilvánuló kritikus életszemlélete, értékítélete, ami másokhoz való viszonyát meghatározta és amivel közeledésüket fenntartásokkal fogadta. Sokan e miatt ridegnek, nehezen megközelíthetőnek tartották, de akinek a jó szándékáról, önzetlenségéről, a köz iránt felelősséget vállaló, következetes magatartásáról meggyőződött, annak mindenkor kész segítője és társa volt. A másokkal szembeni bizalmatlanságát, a közügyekben s magánéletében ért bántalmak, csalódások okozták, s ezek egész életét végigkísérték. Ezt a csalódásokkal, érdemtelen meghurcoltatásokkal teljes, de városához, s annak népéhez mindig hű, a maga igazában és meggyőződésében állhatatos, tántoríthatatlan ember életútját kíséri nyomon Zelei Miklós A halasi norma című könyvében, amely már Nagy Szeder István halála után jelent meg a GM és Társai kiadásában. Ez a könyv igazolása az ő nemes törekvéseinek, bizonysága igaz eszméinek. A címben megfogalmazott emberi magatartási forma és a könyvben megformálódott erkölcsi és közéleti szerepvállalás a mai ember számára példa, a szülőföld népe számára iránymutató, s egyben - mint a szerző írja - etikai és politikai üzenet lehet attól az embertől, akinek „volt bátorsága, hogy saját törvényei szerint éljen“.

Családjának tagjai generációkon át közismert, hasznos polgárai voltak a társadalomnak. Apja építőmesteri tevékenysége mellett megszállottan kutatta a város történetét, minden szabad idejét a helyi levéltárban töltötte. Különösen foglalkoztatták a lakosság eredetkérdései, a kiskun ősök politikai, társadalmi berendezkedése, közigazgatási viszonyai és gazdálkodási formái a Duna-Tisza közének vízjárta nádas, homokbuckás vidékén, valamint a török hódoltság utáni betelepülésekkel történt változások és az új társadalom kialakulásának folyamata. Kutatásainak eredményeit népszerű kiadványok sorozatában tette közzé. Ezek a kiadványok a legújabb helytörténeti irodalomnak is alapul szolgáltak.

A város története iránti érdeklődését fia örökölte. Az ő pályája azonban eleve magasabb szinten indult. 1907. március 8-án született. A Műszaki Egyetemen nyert építészmérnöki diplomát, de kezdetben is inkább a nagy kiterjedésű (112.000 kat. hold) halasi határ birtokviszonyai, az egész területet behálózó tanyarendszer, s annak szétszórtan élő, megélhetési gondokkal küzdő föld nélküli, valamint "ősi" kiváltságait féltve őrző öntudatos, magabiztos birtokos lakossága érdekelte, akik személyes és csoportérdekeit a hatóságok és más hivatali szervek előtt mindig szívesen vállalta. A halasi gazdatársadalom és a tanyai nép iránti elkötelezettsége így korán a közügyek és a helyi politikai élet közelébe sodorta. Ezáltal lett Nagy Szeder István története egyben népi közösségének története, maga pedig hőse ennek a közösségnek - írja a szerző. 1945. március közepén megbízást kapott a helyi földosztó iroda megalakítására és a földosztások lebonyolítására. Ebben a munkában elkerülhetetlenek voltak a lehetőségeket a maguk javára kihasználni igyekvő helyi hatalmasságok és az erkölcsileg mindenek felett álló, törvénytisztelő végrehajtó közötti összeütközések, amelyek végül mint "a földreform ellenzőjének" letartóztatásához vezettek. Az alig több mint egy heti fogság a börtönélettel való ismerkedést jelentette számára, amit majdnem élete végéig tartó meghurcoltatások, a polgári életből való kirekesztettség követtek.

A könyv lépésről lépésre vezet az életút főbb állomásain át a részére is megnyugvást jelentő új politikai és társadalmi viszonyok kiteljesedése felé, amelynek ő már nem lehetett alkotója s élvezője. A szerző vele folytatott beszélgetései, a sorstársak, barátok emlékezései, a bíróságok kihallgatási jegyzőkönyvei és a tanúvallomások színes mozaikelemeiből áll össze a könyvben egy élet regénye, amely a személyes sors drámai feszültségein keresztül kortörténeti dokumentummá szélesedik, s az általa megélt korszak teljesebb megismeréséhez forrásul szolgál. Az életútnak ez állomásaiból csak a legfőbbeket említhetjük:

1930-ban belépett a Gaál Gaszton-féle Független Kisgazda Pártba. 1934-36-ban többedmagával ellenzéki lapot jelentetett meg. 1944 végén az újjáalakított Független Kisgazda Párt kiskunhalasi szervezete nagyválasztmányának tagjává és intézőbizottságának elnökévé választották. 1945-ben bekerült a megyei és országos választmányba. 1947. augusztus 31-én a Magyar Függetlenségi Párt (Pfeiffer-párt) listáján bejutott a parlamentbe. 1947. november 20-án mandátumát megsemmisítették, majd letartóztatták. 1956. október 30-án bekapcsolódott a kiskunhalasi forradalmi eseményekbe. November 1-jén a négy történelmi párt részvételével népszavazást szervezett, amelyen pártja elsöprő győzelmet aratott. (12.000 választó adta le voksát.) A forradalom időszaka alatti ténykedésével a reménytelen ellenállástól és véráldozattól mentette meg a város lakosságát. 1956. december 20-án és 1957. január 13-án kezdeményezésére a halasi polgárok, főként gazdák adományaiból 16 vagon élelmiszert juttattak a budapesti rászorultak részére. 1957. február 7-én lakásán őrizetbe vették, majd "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés" vádjával 3 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1959. április 8-án szabadult. Ettől kezdve is "lelki száműzetés" volt a sorsa, amit éveken keresztül megadással és megbékéléssel fogadott. 1991-ben szülővárosa díszpolgárává választották. Meghalt 1994. július 26-án.

Befejezésül álljon itt az a néhány sor, amelyben életének értelmét, áldozatvállalásának jutalmát fejezte ki még a díszpolgári cím adományozása előtt: „Én azt tartom az egyik legnagyobb dolognak az életemben, hogy (az emberek) hittek bennem. Mert kitüntetés nekem sose járt, de nem is kívánom. Az én kitüntetéseim egyike ez a hit.“

Janó Ákos