Nagyítás 2010/7. szám, 2010. február 17.

Legyen hited és lészen országod! Ez a - Papváry Elemérné Sziklay Szeréna szemfényvesztő Hitvallásából kölcsönzött - sor a címe az Árgyélus Grafikai Stúdió kiadásában megjelent, a trianoni Magyarország kordokumentumait sorjáztató albumnak.(1) A Horthy-korszak ikonográfiája - területi veszteségeink nézőpontjából. Látjuk az utódállamokból kiüldözött, vagonlakó magyarokat. A vagont mint előképet. Bemutatja a kötet a két világháború közötti hétköznapi élet tárgyi világát, amelyben ezernyi módon jelennek meg a forró nyomos emlékezet képei. Benne vannak a könyvben a megemlékező gyászünnepeken és emlékműállítások alkalmával készített fotográfiák. Országzászló-avatások fényképeit szemlélhetjük, színielőadásokat, futóversenyt látunk.

És bizakodást, hogy hamarosan minden visszaváltozik.

Megdöbbentő vagy nevetséges, hogy a két háború közötti nemnemsohás káprázatokat alig egy emberöltővel később a teljes feledés követte?

Mit írhatnék e könyvről?

Amit olvasása, nézegetése, egy-egy képe fölött való gondolkodás kivált.

Kerülni fogom a Csonka-Magyarország kifejezés használatát. Nem vagyok csonka. Nem sulykolok fogyatékosságot se magamnak, se honfitársaimnak. Felfigyelve ezzel kapcsolatban Nemeskürty István előbeszélyére: az én önérzetemet nem vitték el. Sem a tengerentúlra, sem "ide a szomszédba". A huszadik század összes tragédiája után is a "mindenséggel" mérem magam. Azt gondolom, hogy épp e tragédiák segítenek hozzá, hogy a mérés minél pontosabb legyen.

Trianoni Magyarország? A pesti Apostolok söröző irredenta termében a könyvet méltatva Romsics Ignác azt mondta, hogy többet kellene róla beszélnünk.

Az utódállamok többségi értelmiségiei ellenben azt is sokallják, amennyit erről most beszélünk. Még a legjobbak is azt várják el tőlünk, úgy viszonyuljunk 1920. június 4-hez, mintha mi sem történt volna. Alighanem hatalmasan meglepte őket az 1945-1985 közötti teljes elnémítottságunk - amihez szokva voltak! - után erőteljesnek hangzó megszólalás.

"Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá" - Trianon című versében írta ezt Juhász Gyula 1927-ben. A gondolatot valószínűleg a franciáktól kölcsönözte, Elzász-Lotharingia 1871-es elvesztése után ők mondták, hogy nem beszélnek róla, de sohasem felejtik el. Velünk azonban módszeresen és aprólékosan azt akarták elérni, hogy ne is gondoljunk rá. Még egy kórusműre is kiterjedt az intézkedő figyelem! Bárdos Lajos 1956 augusztusában írta kórusművét Petőfi Sándor A márciusi ifjak című versének 1-5., 10. és 12. szakaszából. A harmadik strófa így hangzik:

"A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Milljom szív földobogott."

Nyomtatásban pontosan jelent meg Petőfi szövege: "tizennégy / Milljom szív földobogott". 1959 végén alakult a Szilágyi Erzsébet Női Kar, kamarakórus, amelynek - a kor szabályai szerint - tartoznia kellett valahová, azért is, hogy felügyelni lehessen rá. A Szilágyi Erzsébet kamarakórus felügyeleti szerve valamelyik szakszervezet volt. Itt lehetett egy túlbuzgó, túlérzékeny és túlteljesítő funkcionárius, akinek Petőfi számadata sértette a fülét. A hatvanas évek első felében a kórusnak átadott, kézzel másolt kottában már meg volt változtatva Petőfi verse. Így kellett énekelni: "sok-sok / Fájó szív földobogott". A hatvanas évek második felében már vígan lehetett énekelni az eredetit.(2) Hasonló példák ezreit lehetne felidézni: a Magyar Népköztársaság hatóságai, a hazai rendőri szervek ugyanolyan szempontok szerint ellenőriztek bennünket a határon innen, mint a Szekuritáté a határon túl.

A Szovjetunió, "a szocialista világrend" számára a határon túli magyarok instabilizáló tényezőnek számítottak. Emiatt a magyar nemzeti törekvéseket el kellett nyomni. A szomszéd országok számára ellenben engedélyeztek egy kis nacionalizmust és magyarellenességet, mert ez, a magyarok elnyomásával, lélekszámuk csökkentésével: "a béketábor" stabilitását szolgálta. Többek között ez az oka annak is, hogy a mai magyar baloldalból hiányzik a nemzeti szempont.

Azóta fordult a kocka. A határon túli magyarok ma az Európai Unióban számítanak instabilizáló tényezőnek. Hiszen illúzió volt, hogy az unióban majd minden magától megoldódik. A schengeni rendszer pedig eltünteti a határokat!

Illúziók? Számunkra éppen az a legnagyobb kihívás, hogy a valóságra kell(ene) közöttük rátalálnunk. Immár hagyományosan. Közismert Bibó István megállapítása a többszörös öncsalásra épített 1867-es konstrukcióról: "Magyarország ugyan felelős parlamenti kormányt kapott, de azzal a feltétellel, hogy parlamentje mindenkor olyan többséggel rendelkezzék, amely a kiegyezést magára nézve kötelezőnek elfogadja. Mi történik, ha nincs ilyen többség? Akkor jön a dinasztia katonai ereje, amint az világosan kiderült az 1905. évi válság alkalmával!"(3)

A Kádár-kor hasonlóan volt korszaka az önbecsapás kényszerének,(4) mégha mások voltak is a vonatkozási pontok. Egyik dokumemtuma ennek a szocialista alkotmány. A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjéről rendelkező I. Fejezet 3. § kimondja: "A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje." De hogy ez mit jelent? "A marxista-leninista párt vezető szerepét érintő tudományos megállapítások a proletárdiktatúrára, illetőleg a kommunizmust építő politikai szervezetek rendszerére vonatkozó marxista-leninista elmélet legfontosabb részei. A párt vezető szerepének érvényesülési módozatait a tudományos irodalom részletesen feldolgozta."(5) És aki nem fogta fel a parlamentarizmusnak ezt a meghatározását, annak a rendőr vezető szerepe tette nyilvánvalóvá.

1920. június 4-én aláírták a Magyarországgal kötött békeszerződést a versailles-i Nagy-Trianon-palotában, s létrejött az új megelőző állapot, a mai európai status quo, amelynek kezdetekor 3 227 000 magyar került a megkérdezése nélkül, vagyis alapvető emberi jogainak durva megsértésével, idegen országba.

A status quo azt jelenti, hogy az emberi jogoknak eme első nagy sérelmét, az ősjogsértést el kell fogadnunk: és ezt nem vitatva kereshetünk orvoslást az Európa Parlament, e legújabb parlamentarizmus jogi keretei között és fórumain más emberi jogi sérelmekre, például a Fico-kormány nyelvtörvényére. (Szándékosan kerülöm a "szlovák" nyelvtörvény kifejezést. Nem akarom megbántani azokat a szlovákokat, akik kormányuknak a magyarok jogait súlyosan megsértő nyelvtörvényével nem értenek egyet. Az az igazság, hogy azokat a szlovákokat sem szeretném megbántani, akik egyetértenek.)

Ellenben felkínálom közös elemzésre, de akár szakdolgozati hasznosításra is annak boncolgatását, hogy a magyar népnek állandó veszélyforrásként való feltüntetését és kezelését milyen gondolati szövevény fűzi a kollektív bűnösség és a kollektív büntetés elveihez? A kifejtéshez érdemes hozzáolvasni egy mai orosz véleményt!(6)

"Testvéreink! [.] Mentsétek hazánkat! Mentsétek Magyarországot!" - a felhívást (amelyet az album a 64. oldalon közöl) a Pesti Izraelita Hitközség adta ki az 1920-as években. A szögletes zárójellel jelölt, kihagyott részben ilyen mondatok: "A magyar-zsidó műveltség legvirulóbb vidékei. idegen kezekre kerülnek az igazságtalan béke által." Egy másik: "Nem saját személyi érdekünkben kérünk, hanem hazánk és vele Magyarország jövő zsidó nemzedéke érdekében!" Az 1920. évi numerus clausus-törvény már akkor elhomályosította a magyar zsidók nemzeti lelkesedését, amikor a felhívás megszületett. És végzetes tragédiába fordult e történet "Magyarország jövő zsidó nemzedékét" illetően - is - a második világháborúban. Ahogy egy régi barátom úrinőnek nevelt nagyanyjára hivatkozva mondta, még jóval a rendszerváltási skizma előtt: "Visszatért a Felvidék, Erdély, a Délvidék és utána minket már vittek is."

Lehetséges-e egymás fogságából felszabadítani a dolgokat, a bennük összegubancolódott sorsunkat, közösségi és egyéni tragédiáinkat, végletesen eltorzult nemzeti arcunkat? Mennyire vagyunk nyugat-európaias polgárok és kelet-közép-európai nemesek egymásra torlódott leszármazottai? Akik éppen ezt az elvegyülést gyűlölik egymásban, magukban - és a másikban.

Okot és következményt lehet-e még a helyes sorrendbe állítani?

Ha mégis - kikkel és hogyan?

Idézett, velem egyidős tanulmányában Bibó megtorpanó társadalomnak nevezte akkori önmagunkat, s e két szóval jellemezte: szűk és vidéki. Ma hozzátehetem ehhez, hogy párbeszédre és megbocsátásra nem hajlamos. Megtorpanásból mozgásba lendülése azonban nem csupán emiatt helybenfutás. Szív- és elmefogyatkozás a következménye annak, ha az ellenség/barát felismerő készülék lesz az embernek szinte az egyetlen érzékszerve. Sok kis felemelkedni képtelen, földönrekedt és földhözragadt vadászrepülőgép, a géppuskák beragadt elsütő billentyűje miatt befejezhetetlen tűzpárbajban.

Holott minden egyetemen és főiskolán kommunikációt oktatnak!

Minden egyetemen és főiskolán kommunikációt oktatnak - de kik?! -, s eddig mégse jutott eszébe senkinek: tanítani kellene, hogy huszadik századi történelmünkről, "a szétmarcangolt Magyarország" történetéről, amely kivételessé tesz bennünket az európai históriában, miképpen beszéljünk, milyen szavakat, kifejezéseket, terminus technikusokat használjunk honi és nemzetközi fórumokon annak érdekében, hogy ne ellen-, hanem rokonszenvet váltsunk ki.

Hogyan mondható el a világban a történetünk úgy, hogy a terem ne kiürüljön, hanem megteljen?

Hogyan lehetne a döntéshozókat ráébreszteni arra, hogy a magyarokat nem lehet kétszer és súlyosan felelősségre vonni azért, a bűnbakképzés dramaturgiája szerint, amiről az első alkalommal is csak részben tehettek.

Mert ennek az előkészítése folyik.

1. Szerkesztette: Vertel Beatrix, Acsády György és Püspöky István. Bevezető tanulmány: Szakály Sándor.

2. Domokos Mária népzenekutató szóbeli közlése.

3. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Válogatott tanulmányok 1945-1949. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1986. II. kötet, 587. old.

4. Bíró Béla: Az önbecsapás kényszere - A bibói szabadságfogalom és a társadalmi autonómia. Liget, 2008. április

5. Állam- és Jogtudományi Enciklopédia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 1639. old.

6. Pravda.ru 2009. szeptember 24.: Evropu zsgyot "vengerszkij konflikt", Európára "magyar konfliktus" vár. A cikk a közép-európai nemzetiségi gondokról írva, a feszültségek okának kizárólag a magyarokat, a határon túli magyar nemzetrészeket tünteti föl. (Forrás: http://www.pravda.ru/world/europe/east-europe/324679-hungary-0) A cikket átvette egy ukrajnai híroldal is: A "magyar konfliktus" nemzetek közötti "háborúkat" katalizál Európa közepén címmel (http://ua-reporter.com/novosti/64799). (A közleményre Tóth István hívta föl a figyelmem.)