A történelmi hamisításokról, tévedésekről és a hív emlékezetről
Kiemelés: Kérdésünk csupán annyi, ha Kárpátalja mindig Ukrajna része volt, akkor a gonosz Magyarország mégis mikor szakította el tőle, hogy 1945-ben újra kelljen egyesülniük?

"Újraegyesíteni Kárpátontúli Ukrajnát a mi Nagy Anyánkkal, Szovjet-Ukrajnával" - így döntött Kárpátontúli Ukrajna népbizottságainak első kongresszusa 1944. november 26-án Munkácson a Győzelem (Peremoha) moziban. NKVD-s géppisztolyosok őrizete alatt "szavaztak" olyan "képviselők", akiket senki nem választott meg semmire, hanem különféle ürügyekkel csalták el őket a "kongresszusra". Ez a nap azóta is éppen úgy hivatalos ünnep Kárpátalján, ahogy a sztálini időkben és a későbbi szovjet korszakokban is mindig az volt.

Megoldhatatlan feladatot ró ugyanakkor ez a dátum azokra az ukrán történelemhamisítókra, akik annak szentelik tudományukat, hogy bebizonyítsák, az 1920 óta, nyolcvanhét éve létező Kárpátalja évezredek óta a másfél évtizede létrejött független Ukrajna része. Kérdésünk csupán annyi, ha Kárpátalja mindig Ukrajna része volt, akkor a gonosz Magyarország mégis mikor szakította el tőle, hogy 1945-ben újra kelljen egyesülniük?

Korábban már írtam egy több mint négyszáz oldalas kötetről, amely a Nariszi isztorii Zakarpatyja (Tanulmányok Kárpátalja történelméből) címet viseli. (Szerkesztette: prof. I. Grancsak, prof. E. Balaguri, M. Babidorics, prof. V. Ilko, prof. I. Pop.) A kötetben közölt térkép szerint Kárpátalja már a XII-XIV. században is megvolt, határai pedig: Csehszlovákia, Lengyelország, a Lvovszkaja és az Ivano-Frankovszkaja oblaszty, valamint Románia és Magyarország voltak. Az 1514-es parasztháborúról azt tanítja ez a könyv, hogy Magyarországról átterjedt Kárpátaljára is. A kuruc Esze Tamásról pedig azt írják, hogy Kárpátalja déli és Magyarország északi részén vezette a felkelő csapatokat. Közölnek a kötetben egy térképet is, amelyen Kárpátalja középkori templomait szándékoznak bemutatni. A térkép azonban egy, a tizenkilencedik századi viszonyokat mutató "földabrosz", amelyre kézzel rárajzolták a mai Ukrajna határait. Az ukrán középiskolák számára írta Jurij Mudra a Nas kraj - nasa isztorija (Vidékünk - történelmünk) című munkáját, amelynek egyik legfőbb célkitűzése, hogy elfeledtesse azt a hat magyar vármegyét, amelyeknek részeiből Kárpátalját kialakították. Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegye, két községgel pedig (Eszeny, Szalóka) Szabolcs, illetve egy faluval (Nagypalád) Szatmár is.

Ezzel meg is érkeztünk tárgyunkhoz, amely a Wikipédia, a szabad lexikon. Amit ott találunk, azért fontos, mert arról ad számot, hogy mit tart Kárpátaljáról történelmi köztudatunk. Kárpátalja történelméről - amely 1920-ban kezdődött - ilyen megállapításokat tesz a Wikipédia: "Az I. István idején megszervezett 45 vármegye közül Borsova (később Bereg) és Ung vármegye Kárpátalján található." Nagyon lényeges szemléleti probléma, a dolog ugyanis éppen fordítva van: Kárpátalja van az egykori vármegyék helyén! Még ennél is nevetségesebb a wikipédiás Kárpátalja szócikk tartalomjegyzékében az 5. fejezet címe: Kárpátalja a középkori magyar királyságban - 1000-1526. Hát, az a helyzet, kedves lexikográfusok, hogy a középkori magyar királyságban sok minden volt, Kárpátalja azonban nem. Látszólag enyhébb a két következő fejezetcím. A 6.: Kárpátalja területe a török korban - 1526-1688, és a 7.: Kárpátalja területe a Habsburg Birodalomban - 1688-1918. Azonban ezek a megfogalmazások is csak azt a történelmi hamisítást sugalmazzák, hogy a Kárpátalja megnevezés történelmi fogalom, s a terület, amelyet jelöl, évszázadok óta önálló közigazgatási egység. A címszó egyes fordulatai, megfogalmazásai professzionális kezek munkáját sejtetik. És nagyon is kiszolgálják a szomszédos történelem-hamisítók szándékait.

Azután azt olvassuk a szabad lexikonban, hogy "1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el a vidéket, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet. Ekkor indult meg a kárpátaljai magyarság kitelepítése, illetve deportálása a gulágokba." Ezzel szemben a kárpátaljai magyar férfiak elhurcolása a gulagra 1944. november 26., a munkácsi "kongresszus" előtt megtörtént. Éppen annak érdekében, hogy a vészszavazást a teljes megfélemlítés körülményei között, ellenállás nélkül lehessen lebonyolítani, s ne legyen otthon a férfinép akkor se, amikor az SZSZSZR-es karókat az új, nyugatra tolt szovjet határon beássák.

Nem is voltak otthon. Pontos számok még ma sincsenek, ami biztos: több tízezer civil magyar és német férfit hurcoltak el kényszermunkára, jelentős részüket később hadifogolynak minősítették. Nagyon kevesen tértek vissza közülük. Az áldozatokra a közeli napokban emlékeztek Szolyván, ahol 1944-45 telén az elhurcoltak gyűjtőtáborát állította föl a szovjet hatalom, s ahol foglyok közül sok ezren elpusztultak. Emlékezzünk rájuk itthon is hűséggel - a szívünkben, a könyveinkben és a lexikonjainkban egyaránt.