"Ezek a családok a település szélén vagy annak határain kívül eső területen élnek, rettentően rossz körülmények között, iskolát, óvodát, orvosi ellátást megközelíteni iszonyú nehézségekbe ütközik. Éppen ezért a program egyik legfontosabb célja, hogy az embereket közelebb hozzuk az ellátásukhoz..."
(Ürmös Andor, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, roma integrációs főosztályvezető, MR1 Kossuth rádió, december 3.)

Jó program, nemes céllal - egy olyan világban, amikor az emberek mind nagyobb csoportjai kerülnek az ellátásuktól egyre távolabb. Van, aki már az ő ellátását messzilátóval se fedezi föl! Szép dolog az emberek segítése, de nem szabad megfeledkezni róla, az a segítség használ a legtöbbet, amely ahhoz segít hozzá, hogy ki-ki elláthassa önmagát. Ennek kellene megteremteni a feltételeit, iskolázással, felnőttképzéssel, munkahelyekkel, a vasúti szárnyvonalak fejlesztésével, a postahálózat kiteljesítésével. Azzal, hogy minden faluban, kicsiben és nagyban egyaránt felvirágoztatják az iskolákat... Mindehhez persze több tanár, több orvos kell - nem kevesebb.

És rugalmas, nem csak a nagy projektek, hanem az egyedi megoldások iránt is fogékony közigazgatás. A napokban jártam Kőbányán a Kolozsvári utcában. Nem éppen gazdagságáról nevezetes környék! Ott végez folyamatos cigánymissziót a református lelkész, Lakatos Gabriella - két balesete után rokkantnyugdíjasként.

Ádvent van, várakoznak a keresztények. Szép ajándékra, lottónyereményre, évvégi prémcsire, karácsonyi jutalomra, tizenharmadik, tizennegyedik havi bérre. Krisztus születésére. Lakatos Gabriella arra vár, hogy a kőbányai Kolozsvári utcában úgy szülessen meg a Jézuska, hogy csodát is tesz azonnal. Ennek a csodának fénye és tárgya pedig az lenne, hogy ő, mint Krisztusban otthonra lelt papnő, szeretetből megvendégelheti a híveket, sok kis szegény, éhes cigány gyereket a szüleikkel együtt. Akikkel nagy dolgok történtek az elmúlt másfél évtizedben. Cigány helyett romának nevezik őket, de lehetőségeik a továbbjutáshoz azóta is romlottak. A Kolozsvári utcai cigánymissziósnak egyelőre arra sincs fedezete, hogy lisztet vegyen a süteményhez... De bízik a csodában.

A magas hivataloknak fel kellene fedezniük azokat a hivatott embereket, és projekteken kívül is támogatni a munkájukat, akik öntevékenyen, önerőből, akár a saját pénzükön is - amikor van nekik! -, azért dolgoznak, hogy lehetőségeket teremtsenek a cigányok számára.