Újra van magyar tenger. Néhány tucat kubai szegény egy lélekvesztőn nekivág a Floridai-szorosnak Hollywood felé, és kiköt Bicskén, Fejér megyében. A világtengerek hullámai itt csapkodnak az életünkben. Várakozom a kikötő kapujában: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekülteket Befogadó Állomása, Bicske. A kapuval szemben ciheres, azon túl mezők, balra az M1-es suhan, szívemben az emlék: "Egyenes derékkal jöttem, / Onnan, hol nőnek a pálmák. / Egyenes derékkal jöttem, / Onnan, hol nőnek a pálmák. // Mielőtt meghalok, lelkem / Versekben osztja el álmát. / Guantanamera, guajira guantanamera... // Versemben lángragyúlt kármin / Váltja a nyugalom zöldjét. / Versem mint sebesült szarvas, / Hegyekre cseréli völgyét. // Szétosztom sorsom a földnek, / Mindegyik szegénye kapja. / Szívemnek nem kell a tenger, / Füröszti hegyek patakja. / Guantanamera..."

- Mit tudhatunk az október 9-én hazánkba érkezett és menekültstátuszt kapott huszonnyolc kubai emigráns otthoni, ellenzéki politikai tevékenységéről?

- Csak annyit mondhatok - válaszol Daragó Réka, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szóvivője, miközben nem válaszol, s talán őmaga is eltöpreng e dolgon -, hogy az október 9-én Magyarországra érkezett huszonnyolc kubai menekültügyi eljárása befejeződött és elismerték őket menekültnek. Jelenleg a bicskei befogadó állomáson integrálódnak.

- Kés lehet náluk, ha szórakozni mennek?

- Attól kezdve, hogy elismerték őket menekültnek, a jogállásuk szinte azonos a magyar állampolgárokéval.

Hát ilyen a média. Bezzeg csak akkor figyel föl az ezredforduló egyik legfontosabb ügyére - ami a menekültügy -, amikor késelés történik egy városszéli kocsmában. Rég elfelejtettük már azt a szörnyű kifejezést: járulékos veszteség. Azokat a szénné égett gyerekeket jelentette, akik azért haltak meg, mert a délszláv háborúban az amerikai bombázó véletlenül nem a rakétakilövőt, hanem az iskolabuszt találta el. És nem emlékszünk már a borzalmas mértékegységre sem: menekült per óra. Így számolták az albán határon futó embereket. Tízezer menekült óránként! Tizenegyezer menekült óránként. Tizenkétezer menekült óránként... Lakik is a bicskei befogadó állomáson nem egy koszovói albán még ma is. Az egyik barakk falán pedig nagy betűkkel meszelt felirat hirdeti: "Vajdaság állam". Mellette a másik: "Emberi jogok". De ezt még nem tudhatjuk, mert autónkkal sebesebben jártunk a faxnál, amely a budapesti központból indult ide, ahová engedély nélkül nincs belépés. A kubaikkal való találkozásra és beszélgetésre egyáltalán nem ad lehetőséget a hatóság. A befogadó állomás igazgatója sem beszélhet róluk.

Engedélyünk végre megjött: birtokában külső fényképeket készíthetünk az objektum kerítésén belül. Munkásszállás volt itt valaha az M1-es építői számára. A menekültek 1990-ben költöztek ide Bicske egy másik részéről, ahol 1989 óta laktak. Most kilencvenegyen vannak. A csúcsidő 2001-2002 környékén volt, akkor 550 menekült érkezett - nem a szomszédból: bangladesi, iraki, iráni, szomáliai emberek. Ahogy mi özönlöttünk 1956-57 telén Ausztriába.

Jóarcú nők és férfiak jönnek-mennek az udvaron. Dolgozni járnak a környékre vagy Budapestre. Nem kötelező itt lakniuk, az intézmény abban érdekelt, hogy mielőbb önállósodjanak. Ennek ellenére van, aki már nyolcadik éve csöndes állomáslakó. Ővele sem törődik a sajtó, mint azzal se, hogy a bicskei menekültek, szálas kameruni legények labdavezetésével, már kétszer is legyőzték teremfociban a felcsútiakat.

A huszonnyolc kubai: az amerikai menekültexport új fejleménye. Az Egyesült Államok első komoly akciója a szolgálatkész Gyurcsány-kormány ellen? Idehoz huszonnyolc embert, egy olyan ország polgárait, ahol ingyenes az orvosi ellátás, ingyenes az oktatás. Ingyenes a nyomor is.

Nálunk a nyomor is pénzbe kerül.

Barakkok, mosoda, sportpálya, kapuőrség, gyér buszközlekedés. A késelés győztesei innen vágtak neki szombat este, hogy fölszántsák az éjszakát. Először a Homály nevezetű vendéglátóipari egységbe vonultak. Csak később láthatták meg a feliratot: "Erős vár a mi Istenünk". Magyar keresztények sem mindig értik, amit e szavak jelentenek. Nem értették a kubaiak sem. Annyira még "nincsenek integrálódva", hogy felfogjanak egy ilyen biztató kijelentést. Talán később. A magyar nyelvtanfolyam nagyon ajánlott: támogatásoktól esnek el, ha elmulasztják.

A református templom közelében van a bicskei cigánynegyed, valamint a bár, ahol november 4-én, vasárnap hajnalban megütköztek a csapatok, és három magyar szúrt-vágott sebet kapott. A bár szóvivője, egy rokonszenves fiatalember, egyben a tulajdonos is:

- Csak annyit mondhatok - válaszol -, hogy nem szeretnék erről semmit se mondani. Maguk elmennek, engem meg mindig megtalálnak itt az érintettek, ha nem a szájuk íze szerint beszélek.

Elindulunk hát a cigánynegyedbe, mert tudjuk, hogy cigányok is voltak a verekedők között. Egy fiúcska, kilenc-tíz éves forma, szamárháton ülve őrzi az alkonyt.

- Hallottál a késelésről?
- Ott a bárban volt.
- Kik verekedtek?
- Albánok!
- De innen, a telepről?!
- Ja, innen? Azt nem tudom.

Jómódú házak, egyiken is, másikon is felirat: vaskereskedés, rézfelvásárlás, alumínium... Rezes kapujából ránkcsodálkozik egy férfiú, akit ugyancsak hiába kérdezünk, mert "tájékoztatni" ő se tud. Úgy látszik, itt csupa szóvivő lakik, mert senki semmit nem mond meg. Távozunk hát a farkastörvények sugárútjáról és megyünk Csabdiba, dombvidéki völgytalpi útifalu, ugyancsak a Szt. László-patak partján, ahogy Bicske is. A befogadó állomásról a csabdi általános iskola első osztályába jár három gyerek, egy kisfiú-kislány testvérpár és egy kisfú, mindhárman Szerbiából. A menekülttábor hozza és - ebéd után - viszi őket. Tanítónőjük Balázs Magdolna:

- A három gyerek magyarul még nem tud, nem jártak óvodába, a testvérpár szülei iskolába se. A gyerekek ellenben ismertek és használtak a nyelvöltögetéstől kezdve minden nemzetközi jelzést, és egy kicsit verekedősek voltak. Kezdetben nem volt könnyű dolgunk, de mára mindezt sikerült leállítani.

- Mekkora az osztálylétszám?

- Tíz elsősöm van a három szerbiai gyerekkel együtt. Abból a szempontból, hogy velük így külön is tudtam foglalkozni, ez jó. A kisfiú már összeolvas rövidebb szavakat. Abban nem vagyok biztos, hogy érti is, de eljön majd az is. Jól tudnak számolni, ismerik a színeket és már ki tudják mondani a másik hét gyerek nevét, akik befogadják és segítik őket.

Mi következik ezután?

Akire jogerős bírói ítélettel öt évnél hosszabb szabadságvesztést szabnak ki, az elveszíti a menekültstátuszt. A többi a tanulás, a problémamegoldó készségek és képességek fejlesztésének a dolga - kezdő menekülteknek és haladó befogadóknak, másoknak és azonosaknak egyaránt.

A világtengereknek a budapesti nagykörúton, a tiszaföldvári kínai boltban, a bicskei befogadó állomáson csapkodó hullámai messzebbről nézvést talán kérdőjelekre hasonlítanak és azt kérdezik, hogy jó válaszaink vannak-e arra, ami történik velünk és körülöttünk.